Elhagytuk a fővárost, Antananarivot és elindultunk dél felé. Aki fel akarja keresni az országot, biztos nem a városok szépségéért fog idejönni. Hát igaza is van. Ahogy írtam 23 millióan vannak, de érdekes, hogy nem városokba, falvakba tömörülnek az emberek, hanem kisebb lakóközösségekbe. Természetesen falvak is vannak, de a lakóközösség alatt azt értem, hogy körülbelül 10-15 házból áll a „település”. Szinte mindenhol laknak az út mentén. Jó példa az egyik kép arra, hogy bármikor megálltunk pl. fényképezni, akkor nem telt bele 5 perc és 6 – 8 személy, főként gyerek vagy nők gyerekekkel ott termettek és kéregetettek. A gyerekek nagyon örültek, hogy vittünk cukrot nekik, időnként pénzt is adtunk, de mi nem tudjuk megoldani az ottani szegénység problémáját.

A csodálatos madagaszkári táj

Nem hittem volna, hogy ezt a nagy országot (szigetet) ilyen mértékben megművelik. Szinte mindenhol rizsföldeket látni. Nem is akármilyet, hanem minimum 50 %-ban teraszos rizsföldeket. Ezen földek kialakítása az ő körülményeik között nem egyszerű feladat. Gépet, mint olyat felejtsük el. Van ásó, kapa esetleg még egy ásó. Mi kaptunk krumplit is, de a helyi lakosság szinte csak rizst eszik, valamint sok zöldséget, melyet a helyi gazdák termelnek. Tuti, hogy bio, de azért nem vásároltam belőle. Lehet húst is kapni a piacon, de... Azon csodálkozom, hogy aki itt vásárol és elfogyasztja azt a húst, hogyan marad életben. A kép bal oldalán látni egy söprűnyelet, melyre néhány műanyag csík van rögzítve. Ez arra szolgál, hogy a hentes ezzel hajtja (időnként) a húsra szálló legyeket. A kép közepén látható barna „cucc”, zebubendő, pacal lesz belőle.  (No comment)

Madagaszkár a volt francia gyarmat

Madagaszkár francia gyarmat volt és ezért több dolog utal a francia hatásra. Például kenyér, (ha van), akkor mindenhol a francia hosszúkás bagettet láthatjuk. Autók esetében - dél-kelet Ázsiával ellentétben -, nem a távolkeleti autók uralják az utakat, hanem az öreg francia és kínai autók. Volt egy érdekes esetünk, amikor kaptunk egy nagy zuhét. Egyébként majd mindennap volt egy zápor, de olyan szerencsénk volt, hogy az út alatt egyszer sem kellett sem esernyőt sem esőkabátot használnunk. (Igaz nekem nem is volt). A helyi kis tehénpásztort nem zavarta sem az időjárás, sem az, hogy fényképeztem. A nagy csodálkozásra kapott egy kis ariary-t (ez a helyi pénz. 100 ariary kb. 10 Ft). Fém pénz nincs csak papír. A legnagyobb címlet 10.000 ariary-s.

Közúti közlekedés madagaszkáron

Szóval vissza az érdekes történethez: A nem túl széles úton lerobbant egy kamion, naná, hogy a kanyarban. Egy másik jól megrakott (ami itt nagyon jellemző) kamion meg akarta előzni. Az út széle az eső által annyira felázott, hogy a nagy súlyt a föld nem bírta el és a kamion beragadt. Mi nem sokkal az eset után értünk oda. Mondtuk a sofőrnek, hogy kerüljük ki. A válasz nem lehet, mert csak ez az egy út van. Meg kell várni, hogy felszabaduljon az út. Arra a kérdésre, hogy az mennyi idő, a válasz ez volt: nem tudom, de szerintem nem lesz több 5 -6 óránál (!!??). Az idegenvezető mesélte, hogy nem oly régen egy nagyon megrakott teherautó alatt beszakadt egy kis híd. Ez azt jelentette, hogy amíg meg nem csinálták a hidat (kb. 1 hét volt) addig nem lehetett közlekedni az ország déli és középső területei közt. Senki nem balhézott, ez van. Kicsit azért izgultam, mert, ha ez most, vagy bármilyen turistacsoport esetén megismétlődik, akkor mi lesz? Ki sem bírtam volna, hogy ne menjek oda. Nem én voltam az egyedüli. Pillanatok alatt rengeteg „segítő és tanácsadó” járta körbe a kamionokat. Nem hiszik el, nem kellett 1 óra, és megoldották a problémát. Persze nem a közútkezelők (egyébként rendőr sem volt), hanem a szállítók. Egy másik nagy kamiont előreengedtek, az pedig a lerobbant kamiont elvontatta kb. 100 m-re, úgy hogy a forgalom tudjon haladni. A másik kamionnal mi lett, azt nem tudom, mert mi mentünk tovább. A madagaszkári tájra jellemző, hogy nagyon kevés fa van. Nem tudom, hogy eleve kevés volt-e vagy kivágták annak idején és nem telepítették őket újra. Tény az, hogy általában több 10 km-re ellátni minden irányba. Dél felé haladva nincsenek nagy hegyek, eleinte kisebb dombokat láthatunk, majd teljesen sík terep következett. Ezen a szakaszon szerintem min. 30-30 km-re ellátni. Utunk során megálltunk egy alumínium öntőműhelynél. A kép magáért beszél. Az egész munkaterület inkább elkeserítő volt, mint érdekes és látványos. Közeli boltokban árulták a késztermékeket is. Ezt követően mentünk egy másik műhelybe, ahol helyi hegyi kristályokat és köveket mutattak be. A rubin és az azurit a két legjellemzőbb értékes kőfajta, melyekből ékszerként is használható köveket csiszolnak. Itt láttam először a sárga madagaszkári teknőst, mely állítólag a Földön egyedül itt él. Több életképet mellékelek. Nekem az egyik kedvencem, amikor megálltunk egy rizs ültetvénynél fotózni, ahol a helyi lányok szállították a levágott rizskötegeket. A kötegekből még csöpögött a víz (vízben állva aratják a rizst, évente 2x). El lehet képzelni milyen súlya volt ezeknek a kötegeknek, és ezt kb. 8 - 900 m-re vitték a lányok, asszonyok.

Madagaszkár Jellegzetes vidéki épületei

Másik érdekes kép: A rizsföld mögött látható világosbarna házak tipikus vidéki épületek. A házaknak minimális alapjuk van, a téglákat (főként azzal építkeznek) habarcs nélkül rakják egymásra, majd a végén kívülről betapasztják. Az ablakok (kevés van) és az ajtók kicsik, mivel egy keskeny deszka (vagy léc) áthidaló tartja a fölötte lévő téglasort. Összességében az asszonyok próbálnak a tisztaság felé haladni, de a körülmények… Nagyon sok helyen láttunk a nem túl tiszta patakban történő mosást, majd az ezt követő teregetést. Gyakran láttunk folyóban, patakban tisztálkodó embereket. Ilyenkor a szemérmességüket kicsit visszább veszik az emberek. Lásd például a kép elején látható lányok meztelenül tisztálkodnak. Következő blogbejegyzésemben további madagaszkári érdekességekről fogok beszámolni.