Bagan után az ország 2. legnagyobb városába utaztam. A partner első programajánlatában nem szerepelt Mandalay. Én elég sokat olvastam már előtte is hozzá és látni akartam a várost, részben azért is, mert van benne világörökség és több leírás is pozitívan nyilatkozik róla. Szóval bekerült az ajánlatunkba Mandalay. Most hogy már láttam a várost nem vagyok meggyőződve, hogy beleteszem a következő programunkba is. Elmesélem tapasztalatomat.

Látogatás első napja  Mandalayban

Megérkezés után elvittek egy Buddhista iskolába. Itt több mint 1000 fő oktatása folyik. A buddhistákról tudni kell, hogy 12 óra után már nem ehetnek, ezért is érdekes volt az ebédeltetésük. Nagy tömeg figyelte az eseményt. A forgatókönyv az volt, hogy két soros vonalba, szó nélkül felsorakozott a több száz diák és mentek az ebédkiosztó helyre. Mindenki kapott a táljába egy nagyobb adag rizst, zöldséget, valami csokoládét, szendvicset, szappant és mosószert mivel részben önellátóak.  Az étel ingyen kapják, felnőtt korukban sem főznek magukra, de a mosást önállóan kell megoldaniuk. Az ételt egy nagy közös helyiségben fogyasztották el.

Ezt követően elvittek egy teakfa hídhoz. Ami a világ leghosszabb teak fából készült hídja. Nem volt egy nagy élmény. Cölöpökre helyezett falapocskák kb. 1,5 km hosszan. Az ezt követő látványosság egy fából készült közel 300 éves királyi palota. Érdekes volt, különösen az aprólékos faragásai.

Az utolsó látványosság, ami a világörökség része is, a világ legnagyobb könyve. Na, ez az  dolog amiért gondolkodóba estem Mandalayt illetően, hogy szerepeljen-e továbbra is a burmai (myanmari) ajánlatunkban.

Buddha tanításait több mint 700 kőtömbbe vésték bele. Egy kőtömb kb. 80 x 50 cm-es, a vastagsága kb. 15 cm. Mindkét oldalán olvashatóak a kifaragott Buddha tanok. Ezeket a köveket egy-egy kis sztupába helyezték el. Azaz 729 sztupát építettek egymás mellé és mindegyikbe betettek egy kőtömböt.

Csónakázás az Inle-tavon

Következő hely ahova repültem az Inle-tó volt. Ez különleges élmény. Csónakra szálltunk idegenvezetőmmel és 24 km-t mentünk befelé a tavon. A tó mélysége kb. 1-3 m, és a középső részt kivéve mindenhol vízinövényekkel borított. Most az esős évszak után kifejezetten sok víz volt a tóban, de a nyári szárazság után jóval kisebb területet borít a víz. 700 falu van a tavon (!) Van olyan melyben közel 1500 ház áll, természetesen cölöpökön a vízben. Iskola, piac, templom minden van itt. Néhány területet kicsit feltöltöttek, de a közlekedés mindenhová csónakokkal történik.

Több kézműves műhelyt is felkerestünk. Aki volt már Európán kívüli országban, az tudja, hogy ez döntően arról szól, hogy vásárolj. A helyi utazási iroda, idegenvezetők, a helyi lakosság mind-mind abból él, hogy jön a turista és a különböző műhelyekben vásárol. Természetesen bemutatják a munkafolyamatokat is, ami nagyon érdekes, de a lényeg, hogy vásárolj. Az ember ilyenkor megvesz olyan dolgokat is, amire abszolút nincs szüksége, de kell a családnak, rokonoknak ajándékot venni, plusz magunkra is költünk. Szóval nekem is volt részem több ilyen műhelyben, azért azt elmondhatom, hogy kicsit segítettem a helyi gazdaságot vásárlásaimmal, bár a haszonból nem fog új csónakra telni nekik. Mindettől függetlenül különös világot ismertem meg az Inle-tavi életről. Egy sztupa azért erre a napra is jutott, azaz inkább úgy fogalmaznék, hogy megmutattak egy olyan helyet, ahol a fő szutpa köré több száz kisebb sztupát emeltek a módosabb családok a XVII. században.

Holnap irány Thaiföld. Valamikor írok majd egy Burma összegzést, de erre valószínűleg csak a thaiföldi programok után lesz időm.