Kádár Zsolt interjú
2016.10.13.
Örülök, hogy sikerült összehoznunk ezt a beszélgetést, hiszen a te esetedben már az számít különlegesnek, ha itthon és nem külföldön vagy. Hol töltesz több időt?
Még azért többet vagyok Magyarországon, de már csak pár nap a különbség, hiszen évi közel 30 utat viszek, így szinte az számít megszokottnak, ha külföldön barangolok. Ez megterhelőnek hangozhat, de én mindig is ilyen életre vágytam, örök nyughatatlannak tartom magam, imádok úton lenni. Másnak az a normális, ha van egy megszokott munkahelye, egy biztos napi rutinja, de én nem tudnám elképzelni magamat mindennap bejárni ugyanoda, és egy helyhez kötve dolgozni.
Már korán kiderült, hogy nem neked való ez a nyugalmasabb napirend és az utazás lesz az életformád?
Ha túlzás is lenne azt mondani, hogy gyermekkoromtól kezdve erre készülök, de utólag visszagondolva már egész fiatal korom óta vonz az utazás. Diákként imádtam térképeket és útikönyveket gyűjteni – ez a szokásom a mai napig megmaradt, így igen komoly gyűjteményt halmoztam már fel. Angol szakon végeztem az egyetemen, de rájöttem, előadni ugyan szeretek, ám a tanterem falai túl szűk keretet jelentenek nekem, így egy szakirányú képzés után az elsők között váltottam ki az akkor bevezetett idegenvezetői igazolványt a ’90-es évek elején.
Azóta több mint 20 év telt el, számos országban megfordultál jelentős részüket oda-vissza bejártad idegenvezetőként. Tud még ilyenkor az ember ragaszkodni egy-egy területhez?
Nálam ez nem olyan nehéz kérdés, én tudok. Bár imádom a Brit-szigeteket, Skandináviát és Hollandiát is, és még hosszan folytathatnám a sort, de, ha ragaszkodásról van szó, akkor egyértelműen Csehország a favorit. Ebben biztosan az is benne van, hogy rengeteget jártam ott, jól ismerem, de szerintem ez több puszta megszokásnál, engem tényleg elcsábított ez a terület és a cseh kultúra. Elég, ha azt említem, hogy autodidakta módon megtanultam csehül, lelkes cseh film rajongó vagyok több mint száz elemű filmgyűjteménnyel…és még az e-mail címem is egy cseh zenekar neve. Szeretem Prágát tavasszal, amikor felpezsdül az élet, szeretem nyáron, mert a zsúfolt tengerpartok helyett itt pezsgő kulturális zsongás van, szeretem ősszel, amikor igazi klasszikus hangulatot áraszt, szeretem adventkor a meghittséget és szilveszterkor az önfeledt, fesztiválszerű forgatagot. Prágában nem lehet csalódni. Habár mindig zsúfolt a város, de ez a sokaság eloszlik egyenletesen egész évben, így a csúcsidőszakokban sem zavaró.
Ennyi utazás után honnan tudsz még erőt meríteni egy-egy újabb maratoni szezon előtt?
Nálam ez inkább fordítva van: nem az utazáshoz kell erőt merítenem, hanem az itthon maradáskor kell fékeznem magam. Persze egy-egy hajtósabb időszak, többhónapnyi utazás után jól esik pár nap pihenő, de nyolc-tíz nap után már mehetnékem van. Kifejezetten nehezen viselem az „uborkaszezont”, novemberben és februárban ólomlábakon jár az idő, alig várom, hogy útra kelhessek. Ez furcsának tűnhet, de nekem az idegenvezetés nagyon jól illeszkedik az alaptermészetemhez, így szinte inkább hobbi ez számomra, pontosabban inkább úgy fogalmaznék szenvedély. Ezért is szeretek a Prokonál dolgozni, mert kisebb irodákkal szemben, náluk szinte egész évben hódolhatok a szenvedélyemnek. Ahhoz pedig, hogy az ember a szenvedélyének hódoljon, nem kell erőt merítenie...