1. NAP: BUDAPEST – CATANIA
Indulás Budapestről Cataniába. Érkezés várhatóan a koraesti órákban. Szállás Catania környékén. (2 éj)
2. NAP: TAORMINA – ETNA
Reggeli után Taorminába utazunk. A magas szirtre épült város szépségét az adja, hogy főteréről és a Görög színháztól csodás kilátás nyílik a tengerre, és az Etna felé. Érthető, hogy Csontváryt is megragadta a látvány. A szabadidő keretében megkóstolhatjuk a tipikus szicíliai édességeket, a mandulás sütit vagy a cannolót, miközben a nagyon hangulatos főutcán sétálunk. Taorminát elhagyva elmegyünk a sziget talán legismertebb látványosságához, a ma is működő vulkánhoz, az Etnához. Autóbusszal felmegyünk a hegy feléig, majd felvonóval magasabbra kapaszkodunk, végül terepjáró buszokkal a kráterekig utazunk. Helyi vulkanológus vezetésével bepillantást nyerünk a legutóbbi kitörések történéseibe. A jegyeket előre meg kell rendelnünk. Ha valaki nem szándékozik feljönni az Etnához, annak azt jelentkezéskör közölni kell, hogy a jegyet ne vegyük meg számára. Utólagosan ezt módosítani nem tudjuk. E meseszép természeti világörökség bejárása után szállásunkra buszozunk.
3. CATANIA – PIAZZA ARMERINA – AGRIGENTO
Reggeli után a sziget nyugati felébe indulunk. Útközben felkeressük Piazza Armerina római kori villáját. A belső díszítést adó mozaikokat a villára földcsuszamlás miatt rázúduló sárréteg őrizte meg az utókor számára. A meseszép mozaikok után egy érdekes természeti látványosságot keresünk fel. A „Törökök lépcsője” egy különleges mészkősziklás tengerparti látványosság, melyet érdemes le is fényképezni. Utunkat folytatjuk Agrigentóba. Szicília egyik leghíresebb régészeti látványossága a Templomok völgye a Világörökség része, sőt az egyik templom stilizált változata az UNESCO Világörökségeinek szimbóluma is lett. Kr. e. az V. században készültek el ezek a dór stílusú görög templomok. Megtekintésük kis túrával lehetséges. (A legismertebb szicíliai látványosságok csak helyi vezetővel tekinthetőek meg). Szálláshelyünk Agrigento környékén lesz.
4. NAP: AGRIGENTO – MONREALE – PALERMO
Reggel elhagyjuk Agrigentót és tovább utazunk Észak-Nyugat Szicíliába. Első megállónk a „Király-hegy”, vagyis a Templomok völgye, mely szintén az UNESCO Világörökség része. A belső mozaikdíszítéssel rendelkező katedrálist, a bencés kolostort és az érseki palotát alkotó épületegyüttest keressük fel. A házak külső és belső vonalai nagyon szigorú szabályok szerint kerültek kialakításra, figyelembe vették az építészet, az asztronómia, geometria elveit és magát a szentírást is. A katedrálison belül mesés, főként arany mozaikok láthatóak. A díszített falfelület mérete kb. 6.500 m2. Késő délután érünk Palermóba, aminek történelmi városközpontja szintén a Világörökség része. Szállásunk Palermóban.
5. NAP: PALERMO – BUDAPEST
Reggeli után elhagyjuk a szállodánkat, és felfedezzük Palermót. Megtekintjük a Normann Palotát, majd a gyönyörű katedrális felé vesszük az irányt, ezt követően a Piazza Pretoriát és a Quattro Cantit nézzük meg. Sétánk végén pedig a Teatro Massimo impozáns épülete vár még ránk. Palermótól a kapucinus szerzetesek temetkezési helyével, a katakombákkal búcsúzunk. Lesz szabadidő vásárolni és ebédelni, és élvezni a város hangulatát. Ezt követően kiindulunk a repülőtérre és várhatóan a délutáni órákban hazarepülünk Budapestre.