Fleisz Tünde neve mára szinte összeforrt a Proko Travellel. Több mint három évtizede részese annak a történetnek, amely egy kis szegedi családi vállalkozástól a ma ismert Prokóig vezetett. Jelenleg a makói iroda vezetője, az évek során pedig számtalan területét megismerte az utazásszervezésnek. Vele beszélgettünk arról, hogyan változott a Proko és az utazás világa – és mi az, ami ennyi év után is ugyanolyan fontos maradt.

Szinte a kezdetektől a Prokónál dolgozol. Milyen volt akkor az iroda?

Egészen más világ volt. A Proko indulásakor egy szegedi sportbolt sarkában állt az íróasztalunk, amely mögött Gyulával ketten alig fértünk el. Volt egy telefonnal összekötött faxgépünk, és tulajdonképpen innen indult minden.

Az első években kevesen voltunk, mindenki sokféle feladatot végzett, és ahogy fejlődött a cég, én is folyamatosan új feladatokat kaptam. Az első „értékesítésem” egyébként elég jól mutatja, mennyire más idők voltak. Egy férfi bejött hozzánk, és azt mondta, utazni ugyan most nem tud, de az irodában lévő írógépet szívesen megvenné. Így utazási irodásként az első dolog, amit eladtam, nem egy utazás, hanem egy írógép volt.

Milyen érzés végignézni, hogyan fejlődött azóta a Proko?

A napi munka közben talán észre sem veszi az ember, mekkora változáson megyünk keresztül. Jön egy új program, egy új úti cél, bővül a csapat, egyre több utas választ bennünket, és közben egyszer csak azt látjuk, hogy abból a néhány emberből, akik annak idején együtt dolgoztak, egy közel 50 fős cég lett.

Számomra ugyanakkor nagyon fontos, hogy a növekedés mellett megmaradt a családias jelleg. Ma már több generáció dolgozik együtt a cégnél: Gyula és Ildikó, az alapítók, fiaik, Bence és Szabolcs, valamint feleségeik is aktívan részt vesznek a Proko mindennapjaiban. Különösen nagy büszkeség számomra, hogy ma már az én fiam, Viktor is a Proko csapatának tagja.

Van olyan úti cél, amely különösen közel áll hozzád?

Spanyolország mindenképpen ilyen. Korábban telepített idegenvezetőként is dolgoztam ott, így nemcsak turistaként ismertem meg az országot, hanem hosszabb időn keresztül a mindennapjainak is részese lehettem. Talán ezért is szeretem annyira megmutatni másoknak.

Barcelona például annyira belém ivódott, hogy a mai napig fejből tudom, melyik utcánál kell jobbra fordulni, ha a Sagrada Família felé tartunk, vagy mit találunk egy-egy téren, ha néhány utcával tovább sétálunk. Ezek az emlékek valahogy megmaradnak az emberben. Talán ez az idegenvezetés egyik legszebb része is: nem egyszerűen megmutatunk egy épületet vagy elmondunk néhány évszámot, hanem megpróbáljuk átadni azt, amit mi magunk is megszerettünk egy helyben.

Az utazás világa is rengeteget változott. Mi az, ami szerinted mégis ugyanaz maradt?

Az emberek kíváncsisága. Az, hogy szeretnének új helyeket látni, más kultúrákat megismerni, és nemcsak képeken találkozni a világ különleges tájaival. Sokat változott, ahogyan utazunk, ahogyan információt keresünk vagy ahogyan egy utat megszervezünk. Ma már szinte minden azonnal elérhető az interneten, mégis egészen más érzés személyesen ott állni egy olyan helyen, amelyről korábban csak olvastunk vagy fényképeket láttunk.

Mit jelent számodra az utazás ennyi év után?

Egyfajta belső izgalmat és várakozást. Kíváncsiságot valami új iránt: új tájak, új élmények, új benyomások iránt. Szerintem az utazás egy olyan befektetés, amely valódi értéket ad. Az ember készül rá, izgul, várakozik, és közben abban reménykedik, hogy az út végére kap valami olyat, amit magával vihet. Egy élményt, egy emléket – talán egy kis csodát. Ezért sem lehet megunni ezt a szakmát. Mindig van egy új úti cél, egy új történet vagy egy új élmény.

A Proko sokat változott azóta, hogy elkezdtem itt dolgozni. A sportbolt sarkában álló egyetlen íróasztaltól hosszú út vezetett a mai irodáig, az évi majdnem 600 út indulásáig és a világ számtalan pontjára eljutó utasainkig. Valami viszont nem változik: ugyanaz a kíváncsiság hajt ma is. Az a várakozás, hogy vajon mit tartogat a következő út – és az a remény, hogy a végén megint egy kicsit gazdagabban térünk haza.

Hiszen a világban mindig van még valami, amit érdemes személyesen megtapasztalni.