Látogatás Tunéziában

2016.04.19.

Ahogy a legutolsó bejegyzésem végén is említettem, az elmúlt hétvégén Tunéziában jártam. A MUISZ szervezésében, mint annak elnökségi tagja, egy 80 fős magyar turisztikai delegációval voltam ebben az afrikai országban. A küldöttség tagjai között újságírók, TV-sek, szakmai szervezetek és utazási irodák képviselői is megtalálhatóak voltak. Az eredeti terv az volt, hogy a MUISZ kihelyezett közgyűlését tartja Tunéziában, azonban az ottaniak kapva kaptak az alkalmon, szerveztek egy partnertalálkozót, melyet kiegészítettek egy kellemes, kétnapos tunéziai programmal. A szakmai találkozó több órás megbeszélést és tájékoztatást tartalmazott, amelyen a tunéziai turisztikai miniszter, továbbá több kinti szervezet vezetője és a magyar nagykövet is megjelent.

Monostirban az elnök mauzóleuma 

A program célja az volt, hogy bemutassák, hogy az ő részükről mindent megtesznek a biztonság érdekében és nagyon várják a magyar turistákat. A programunk első napjának délelőttjén volt a szakmai találkozó, majd délután Sousse városát tekintettük meg, másnap ellátogattunk El Jem amfiteátrumába és Monastirbe.

Az én véleményem Tunéziáról

Érződik, hogy a turisták elpártoltak az országtól. A szállodák minimális kihasználtságon dolgoznak. Annak ellenére, hogy az ellátás kifogástalan volt, érződik, hogy manapság (nagy bevétel híján), nem jut annyi pénz a szobák felújítására. A turisták hiányát tapasztalhattuk az utcákon, soukokon (kis bevásárló utcák) is. Ez valahol jó volt, mert nem volt tömeg, de érződött, hogy az árusok nagyon nehezen élnek meg a kis forgalomból.

Életkép a belvárosban - Sousse

Tunézia és a csillagok száma

Tunézia kellemes homokos tengerparttal rendelkezik, az emberek pedig vendégszeretőek. Régebben egész évben indultak charter járatok, 2016-ra ez már csak a nyári időszakra korlátozódott. Az árfekvés kedvező. Arra viszont mindenki figyeljen a szállás kiválasztásánál, hogy a feltüntetett csillagok számánál az európai mércéhez viszonyítva, eggyel kevesebbre számítson. Ezért itt ***-os szállodát nem javaslok senkinek.

Amfiteátrum 

Felmerül a kérdés, hogy ajánlom-e, illetve kiknek a Tunéziai üdülést. Akik kifejezetten meleg homokos tengerpartot keresnek és nem vágynak a nyüzsgő belvárosokra, tengerparti sétányokra, de sokat és bő választékból szeretnek étkezni és mindezt nem sok pénzért; nekik javaslom ezt az országot! Egyértelműen látszott, hogy a helyiek mindent elkövetnek a turisták biztonságáért. Semmivel sem volt rosszabb az állapot, mint bármely európai országban, sőt több rendőr van az utcán, mint Európában. Ezt személyesen tapasztaltam, hiszen mindenféle atrocitás nélkül, kellemesen telt el az ottlétem.

Kilátás a hotelszobából a sousse-i tengerpartra 

Végezetül megismétlek egy dolgot: ne felejtsék el minimum a **** szálloda ahova szabad menni! Ön volt már Tunéziában? Mi az Ön véleménye az országról? Kíváncsian várom a válaszukat!

Vissza