Banff
2013.05.22.
Most két napot foglalok össze. Vasárnap reggel felhős időre ébredtem, de nem esett. Elmentem a szálloda mellett levő Sunwapta Falls vízeséséhez. Kifejezetten látványos volt. Kanadára az a jellemző, hogy a vízeséseket, szurdokokat felülről mutatják be. Ritkán alakítanak ki olyan gyalogösvényt, ami a vízesés vonalában van.
Elhagyva a Jasper régiót a Banff Nemzeti Parkba mentünk át. Részben azonos útvonalon mentünk D-i irányba,mint ahogy északnak mentünk. Az idegenvezetőm figyelt arra, hogy azért legyen másfajta látványosság is, mint ami idefelé volt. Megálltunk egy gleccsernél és még egy vízesésnél, ez a Tangle folyó zuhataga volt.
Lake Luisnál rendesen el kezdett esni.
Útközben egy szarvas keresztezte utunkat. Nem mondom, hogy idegesen sétált át az úttesten.
A következő látványosság Kootenay Nemzeti Park kezdeténél volt. Egy tábla mutatta, hogy itt van Kanada vízválasztó vonala. Magyarul a Sziklás-hegység „teteje”. A táblától nyugatra lévő folyók a Csendes-óceánba, a keletre lévők az Atlanti-óceánba ömlenek.
A vízválasztót jelző tábla |
Ezen a napon is találkoztunk fekete medvével. Nem hazudok, kb. 5 m-re volt az autónktól. Abszolút nem foglalkozott velünk, ette az út mellett lévő virágokat.
A nap utolsó programja a Banff Nemzeti Parkban lévő Johnston Szurdok és vízeséses. Ez kifejezetten kiépített, kb. 3 km-es turistaút mentén és végénél van. A 6 km-t kb. 2 óra alatt tettük meg, de megérte.
Szállásom Banffban van. Ez egy tipikus hegyi turista falu. Nagyon hasonlít az osztrák síterepek mentén lévő kis városkákhoz.
Tegnap az utolsó Sziklás-hegységben eltöltött napon a város körül kirándultunk. Természetesen ma is láttunk állatokat. Ezek közül a hegyi kecske volt a legérdekesebb.
Voltunk több szép kilátóhelyen, ezek egyikének képét mellékelem.
Banff környéke sem csúnya... |
Összességében itt alacsonyabbak a hegyek Banff környékén mint Jaspernél. Itt többségében 1500 – 2200 m közöttiek. A kiépítettség és a népszerűség Banffnál a legjobb az összes nemzeti park közül.
A mai napra is volt sok őz, mókus..., de a legérdekesebb egy prérifarkas volt kb. 60 m-ről.
A prérifarkas tisztes távolból |
Ma irány Calgary és holnap délután repülök haza. Természetesen Calgaryról írok beszámolót, és össze is foglalom a kanadai tapasztalataimat.