7. Tajpej nappal
2010.10.26.
Nappali városnézésen is voltam a tajvani fővárosban. Mint már előző este is tapasztaltam hatalmas a forgalom. Szerencsére csak olyan helyre mentünk el, ahol még nem jártam. Először egy buddhista templomot kerestünk fel. Épp ma volt az ország nemzeti ünnepe. A templomba hatalmas virágcsokrot vittek az emberek köszönetképpen, hogy létezik Taivan !!?
Ezt követően Chiang Kai-shek mauzóleumához mentünk el. Mi még ezt úgy tanultuk, hogy ő egy elnyomó rezsimet tartott fenn. Itt a függetlenséget kivívó és megőrző nemzeti hős. 89 lépcső vezet fel a mauzóleumhoz, mivel 89 évig élt.
Előtte a színház és a koncert palota található.
A volt elnök hatalmas szobra előtt mindig őrség áll. Láttuk az őrségváltást is.
A park csodálatosan szép virágokból áll, mint már az előző fotón is lehetett látni, de azért ezt az érdekes bonsait még lefényképeztem. Mögötte a színház jellegzetes távolkeleti stílusban készült épülete látszik.
Továbbhaladva az ismeretlen katona sírnál valószínűleg az ünnep miatt épp az elnök és a perui elnök koszorúzott. Ezt követően elhaladtunk az elnöki rezidencia előtt
És kimentünk a Nemzeti Múzeumhoz. Ebben nem lehetet fotózni. Nem volt rossz a gyűjtemény, de nem volt túl gazdag. Ezt követően vissza a szállodába, transzfer a reptérre és irány Shanghaj.
Összefoglalva mi a véleményem Taivanról? Kicsit többet vártam tőle. A fejlettsége mint hazánk, de kicsit jobban nyitott az „olló”. Van sokkal lepusztultabb rész és van fejlettebb is. A fővárosban, mely területileg nem sokkal nagyobb Bp-nél több mint 5 millióan élnek! Az emberek kedvesek, de nem túl elegánsak. Az 508 m magas torony és környéke tényleg fantasztikus, ha ez nem lenne, akkor azt mondanám, hogy felesleges ide eljönni a turistáknak. A Tajpej 101 torony azonban megingat ebben. Ha igen akkor mennyi időre jöjjön ide valaki? Ha nincs üzleti oka, akkor 2 éj. (Az enyém egy nagy rohanás). Singapore vagy Tajpej? Singapore!
Holnap már Kínáról írok. Első állomás Shanghaj.