Azerbajdzsán világát legjobban az tudja elmesélni, aki ott járt, figyelt, és hallotta a kőbe zárt történeteket. Az alábbi sorokat M. Lengyel László, a tűz országába induló utazásunk idegenvezetője írta, aki most nem csak egy toronyról mesél, hanem arról is, mi minden rejlik a kőfalak mögött.

Élt egyszer, valamikor az ókor és a középkor határán egy nagyhatalmú, erős akaratú sah. Volt neki egy gyönyörű leánya, akit egy gazdag férfihoz kívánt férjhez adni. Csakhogy a lány egy szegény fiúba volt szerelmes, így sehogy sem akart eleget tenni apja kívánságának. Hogy ne kelljen férhez mennie, megkérte a sahot, hogy előbb építsen egy tornyot a mai Baku területén, a Kaszpi tenger partján. Amint a torony felépül, kész hozzámenni a kijelölt vőlegényhez.

Hosszú évek múltán megépült a torony, de a sah nem változtatta meg a döntését. A leány – mert az ő érzelmei sem változtak – felment a toronyba, a legtetejére, és onnan vetette magát a tengerbe. A követ, amelyen halálát lelte, a szűz kövének kezdték nevezni, és később a menyasszonyok a házasságkötésükkor virágokat hoztak ide.

Így szól a Szűz (a Leányzó) tornyának legendája, amelynek egy másik változata szerint a fiú bosszút állt szerelme haláláért és megölte a sahot. Megtudta később, hogy a leányt megmentették a sellők, megtalálta őt, így végül egybekelhettek.

Igen, a Szűz tornya Baku ikonikus épülete, a város egyik szimbóluma, az Unesco Világörökség listáján is szerepel. Ma már kicsit távolabb áll a tengerparttól. Utunk során felkeressük, látni fogjuk, mert ott állni egészen más. Maga az épület valódi története sokkal prózaibb, de biztosan nem tudunk sokkal többet róla, mint amennyi egy legendából kiderülni szokott.

Van olyan (keresztény) hagyomány, amely szerint a torony tövében végezték ki Szent Bertalant (Bartholomeust, oroszul Varfolomejt), Jézus egyik apostolát. Ez aligha lehetséges, mert szinte minden tudományos érv azt bizonyítja, hogy ugyan az iszlám előtti időkben kezdték el építeni, de a mai formája alapjait a XII. században kapta meg (erről felirat is tanúskodik).

Az szinte biztos, hogy a mongol-tatár Aranyhordától délre, a Kaukázuson túl létrejött, 861-től 1538-ig létezett, kezdetben perzsa, később részben arab nyelvű Shirvansah Birodalom idején hozták létre. Sokáig védelmi funkciókat tulajdonítottak neki, de - látni fogjuk – éppen erre a legkevésbé alkalmas. Ugyan egészen a XIX. század végéig lehettek felül mellvédfogak a fal befejezéseként, de lőrések nem találhatók, az ablakok felfelé néznek, nagyobb létszámú katonaság elhelyezésére sohasem volt alkalmas.

Így leginkább zoroasztriánus imahelynek, az elmékedő “csend tornyának” gondolhatjuk, esetleg kilátó-megfigyelő építménynek. Egy ideig, már a XVIII-XIX. században világítótoronyként is működött, de ezt a funkciót átvette egy külön erre a célra és alkalmasabb helyen létrehozott új épület beljebb egy szigeten.

A tudomány és a legenda sehogysem tud kart karba ölteni a mai azeri nyelven Qiz Quasinak nevezett torony valódi titkait illetően. Úgyhogy jobb, ha a Leányzó Tornyának tartjuk ma is, mert a legendából kiindulva gondtalanabbul csodálhatjuk meg ezt a tornyot, amely mellett számos gyönyörű, érdekes, akár szokatlan épülettel fogunk találkozni Bakuban és Azerbajdzsánban. Mert mondom: ott állni egészen más.