D-K Ázsia 2. The Ritz Carlton
2010.10.21.
Ha jól emlékszem a Ritz szállodaláncalapítója egy szállodai boy – kiszolgáló személy – volt. Feltűnt neki, hogy a vendégeknek nagyobb igényei vannak, mint amit a szállodája tudott nyújtani és ezzel az ötlettel kezdte el a szállodaépítést kölcsönből és kicsiben. Ebből nőtte ki magát ez a lánc, mely csak nagy világvárosban található meg. Magas kategória, magas árakkal.
A singapore-i Ritz 32 emeletes – ez itt közepes nagyságúnak számít. A szobám a 8. emeleten van. A szoba kb. 6 x 6 m-es ehhez tartozik egy kb. 2 m2-es gardrób, egy 5 x 3-as fürdőszoba és egy külön WC.
Mellékelek néhány képet:
Ennél a dolgozóasztalnál írom a blogot. Kicsit belátni a fürdőszobába, balra a kád. Érdekes: az internet használata napi 30 USD – nem ingyenes!??
Mögöttem van az ágy éjjeli szekrénnyel, melynek egyik fiókját kihúzva kapcsolókat találunk. Innen külön szabályozható a szoba összes világítása és van külön éjszaki lámpa kapcsoló is, ami azt jelenti, hogy a kis szekrény alján van egy lámpa, ha valaki éjszaka felkell a társát ne zavarja, de ne is matasson a sötétben. Okos ötlet még sehol nem láttam.
Ha a íróasztalhoz viszonyítjuk, akkor jobbra mögöttem a speciális bárszekrény és a gardrób, látható és az 1m x 2 m-es beépített TV.A gardróbban az esernyőtől a fürdőköpenyen át a széfig és vasaló deszkától (vasalóval) a zseblámpáig (!?) sok minden megtalálható.
Fürdőszoba: van kád és zuhanyzó is ez utóbbi kb. 2 m2. Kicsit bizarr, hogy a kádból így ki- ill. belátni, de mivel nincs a mellettünk magas épület, ezért kevésbé zavaró. A bekészítés minden igényt kielégít; fogkefe, fogkrém, borotva, habbal, szájvíz, hajkefe (nem közös használatra), varrókészlet, cipőpucoló, hogy csak az extrákat említsem.
A reggeli nagyon jó, de azt kell mondanom, hogy ilyennel már más 4-5*-os szállodában is találkozhatunk. (5-6 fajta gyümölcs, kb. 5 fajta meleg étel, helyszíni készítésű tojások, 7 fajta dzsúsz és még sorolhatnám). Mindenütt mosolygó személyzet, mindig köszönnek, ajtót nyitnak… Talán még egy érdekesség csak szobakártyával működik a lift. Jaj annak aki a 30-on lakik és bent felejti a szobában a kártyát. Még nem láttam, de olvastam, hogy van medence és kondi terem is.
Ennyit a Ritz Carltonról. Lehet, hogy kicsit hosszú és részletes lett, de gondolom nem sokan laktak és fognak lakni egy Ritzben és lehet, hogy érdekli Önöket, hogy „no miért olyan drága ez?”
Legközelebb arról írok miért is vagyok itt, mire hívtak meg.