Örményországi utunkat M. Lengyel László kalauzolja, aki elképesztő életútjával és tapasztalatával igazi kuriózummá teszi utazásunkat.  Az MTI és a Népszabadság egykori újságírója kivételes szemszögből mutatja be e kevéssé ismert területet azoknak, akik nem csak a klasszikus turizmusra kíváncsiak. László összesen 17 évig élt a Szovjetunióban és Oroszországban, így pontos képet tud adni arról, milyen volt és milyen ma Örményország. Az alábbiakban személyes élményeit tárja elénk.

Az én Örményországom

Ez sokáig inkább csak magát Jerevánt jelentette. (Nem volt olyan egyszerű vidékre utazni a fővárosból, ahol ma egyébként az ország lakosságának több mint fele él, és körülnézni vidéken. Ecsmjadzin, a vallási központ szinte Jereván része.)

Jereván először olyan volt, mint egy csinos, jó alakú, de fésületlen, igénytelen ruházatú ifjú hölgy. Mondom ezt annak ellenére, hogy a világ egyik legrégebbi folyamatosan lakott települése, bár a "hivatalos" alapításának az éve i.e. 782, vagyis így is régebbi, mint a görög városállamok, nem is beszélve Rómáról! 

Akkor a házak közül sok volt elhanyagolt, a melléképületekről itt-ott hiányzott néhány cserép, kilátszottak a gerendák, szegényes, de büszke volt a város. Házai, még a kicsi családi házak is nagyrészt a travertin nevű (a mészkőre és a dolomitra hasonlító) üledékes kőzetből épültek. Ezt a különböző ásványok barnára, drappra, de leginkább rózsaszínre színezték, tehát Jereván ma is egy leginkább rózsaszín város, a legfontosabb középületei is ezt a borítást kapták. Ezért a városkép nagyon egységes. 

Másodszor egy tragikus időszakban, az első karabahi háború miatt bevezetett azeri blokád idején jártam a városban. (Sem áram, sem kőolaj- és olajszármazék, sem más fontos energiahordozó nem jutott elegendő mennyiségben a teljes vasúti és közúti blokád miatt az országba, egyedül Grúzia felől volt nyitva a közúti forgalom.) Így a kórházakban az orvosok petróleumlámpa mellett(!) műtöttek, a város parkjainak fáit vágták ki, a központban inkább csak csonkították meg, hogy a hideg télben tüzelőhöz jussanak. Szívfacsaró volt mindezt megtapasztalni. Azóta viszont többször jártam ott, kis csoporttal, egyedül és családdal is, majd a Proko Travel csoportját is vittem, tehát "megvan" a mai Örményország.

Amikor (bizony, csak ideiglenesen) Örményország felülkerekedett a konfliktusban, Jereván virágozni kezdett. A nagy lélekszámú és gazdaságilag erős örmény diaszpóra nem sajnálta a támogatást az anyaországtól. A mai, kifejezetten modern, belvárosában teljesen megújult Jereván, amelynek széles útjai, impozáns épületei, parkjai, szökőkútjai, közösségi terei lenyűgözik az utazót, ekkor alakult ki. Ezzel fogunk találkozni.

És még mivel? Történelemmel, annak írásos és épített emlékeivel, kolostorokkal, templomokkal, a világ első keresztény országának múltjával, meg persze nagyon sok tragédiával, panasszal, nehézséggel. És mégsem lesz nyomasztó ez a találkozás!

Örményország gyönyörű tájakat, sok természeti szépséget kínál, és ezt meg fogjuk tapasztalni. Legalább ilyen élmény az örmény gasztronómia. Itt rosszat senki sem fog enni (keveset sem), és a jó borok, a világhírű örmény konyak is megismerhető lesz. Érdekes történetek, gazdag piacok, az ajándékok izgalmas változatossága mind felejthetetlenné teszik utunk örményországi szakaszát. Ha valahol, itt aztán tényleg elmondhatjuk majd, hogy ott állni egészen más. Hor Virapban, a keresztény Örményország szülőhelyén, Hripszime templománál, a Tatev kolostor már-már a meteorákra emlékeztető épületénél, vagy éppen a katolikosznak nevezett "örmény pápa" "Vatikánjában". Felejthetetlen az olyan lélegzetelállító természeti szépség, mint a kövek szimfóniája.

És ami talán számunkra a legfontosabb: minden bizonnyal itt fogunk találkozni a legfelkészültebb, szamosújvári örmény gyökerű, tehát magyar anyanyelvű idegenvezetővel. Akkor majd nemcsak azt mondhatjuk el, hogy "ott állni egészen más", hanem azt is, hogy őt hallgatni egészen más.

M. Lengyel László