Vannak idegenvezetők, akik pusztán mesélnek. És vannak olyanok, akik történeteket adnak át megindító vagy épp megható módon. Ez az interjú egy olyan idegenvezetőről szól, aki, amikor mikrofont fog a kezébe, úgy érezzük, Olaszország nem csak a térképen létezik, hanem egyszeriben bennünk kezd el élni.

– Hogyan kezdődött a kapcsolatod Olaszországgal? Miért pont ez az ország lett az egyik kedvenced?

Mindig is vonzott az olasz életstílus. Az a fajta életszeretet, ami a kávézókban, a kézmozdulatokban, a délies mentalitásban él, nagyon közel áll hozzám. A történelem iránti tisztelet, a tradíciók, a család fontossága mind olyan értékek, amelyek számomra is irányt mutatnak. Olaszországban ezt nagyon erőteljesen lehet érezni.

– Honnan jött az ötlet, hogy az idegenvezetés legyen a hivatásod?

Gyerekkorom óta szeretek szerepelni, mikrofonba beszélni. Történelem-földrajz szakos tanárként húsz évig tanítottam, tizenhat éve pedig idegenvezetek. A célom mindig ugyanaz volt: megszerettetni a világot az emberekkel. Akár fiatal diákokkal, akár tapasztalt utazókkal indulunk útnak, fontos, hogy élmény legyen, amit együtt átélünk. Szeretem átadni a helyi ízeket, hangulatokat, apró részleteket – ettől lesz különleges egy utazás.

– Milyen egy ideális nap idegenvezetőként?

Mozgalmas, pörgős, tele történetekkel, eseményekkel pont, ahogy szeretem. Ha valami probléma adódik, azt úgy oldom meg, hogy észre se vegyék az utasok. Ez is része a varázslatnak: az utazó csak annyit érezzen, hogy minden gördülékenyen megy.

– Mi az, amit az utasok nem látnak, de kulcsfontosságú része a munkádnak?

Mindig három gondolattal a csoport előtt járok. Szeretek előre tervezgetni, szervezni, átlátni az előttünk álló programokat. A cél mégis az, hogy a jelenben legyek, és az utas is ezt érezze. Fontos nekem, hogy mindenki jól érezze magát, ehhez oda kell figyelni mindenkire, türelemmel és nyitottsággal fordulni hozzájuk.

– Van olyan hely, ahol még sokadszorra is eláll a lélegzeted Olaszországban?

Sok ilyen van. Az a szép Olaszországban, hogy nincs kétszer ugyanaz az élmény. Lehet, hogy ugyanoda megyünk vissza, de mindig más a hangulat, más a csoport, és én magam is mindig más vagyok egy kicsit. Az utas, ha elfogad vezetőként, akkor az én szememen keresztül lát, és ez óriási bizalom.

Mindig azt mondom: egy jól sikerült utazás 1/3 részben a jókedven múlik, 1/3 részben a nyitottságon, a többit pedig én hozzáteszem. A kövek, az épületek, a műalkotások már ott vannak a helyszínen, nekünk csak a nézőpontot kell megtalálnunk együtt, amely segítségével igazán átélhetjük az élményeket.

– Volt már olyan váratlan helyzet, amit Olaszországban kellett megoldanod?

Természetesen. Sajnos egyre gyakoribbak a zsebtolvajlások, ezekre nagyon oda kell figyelni. Egy óvatlan pillanat, egy lopás órákat vehet el a csoport idejéből, s így élményeiből is. Ezekben az esetekben nagyon fontos az összhang: a buszvezető, az idegenvezető, a csoport, a Proko csapata az irodában, mindenki része a megoldásnak. Ez egy komoly csapatmunka.

– Mi volt a legmeghatóbb élményed idegenvezetőként?

 Az egyik ilyen Assisiben, a legutóbbi toszkán körút alkalmával történt. Mielőtt megérkeztünk, vallástörténeti ismeretekkel mutattam be a csoportnak a helyszínt. Amikor beléptünk a templomba, épp egy zarándokmise zajlott. Az énekek, a csend, az egész éteri hangulat mélyen megérintette a csoportot. Még azokat is, akik nem vallásosak. Ritka az ilyen pillanat, amikor minden „összeáll”, de ilyenkor tudom: pont most volt érdemes elmennünk oda. Ez az élmény egyszeri és megismételhetetlen.

-Ha csak egy dolgot mondhatnál annak, aki először utazik Olaszországba, mi lenne az?

„Dolce Vita” – nemcsak a képeslapokon, hanem az emberek mosolyában, a lassabb tempóban, a gesztusokban. Olaszországban a helyiek élni tanítanak. És én szeretem ezt a leckét újra és újra továbbadni.