Izland vadregényes vidékén

2015.05.11.

A mai napon a környékben kirándultunk.
Először egy érdekes gazdaságot tekintettünk meg, melynek különlegessége volt a földdel beterített lakás és a mellette található istállók. Érdekes volt látni hogyan védekeztek a régen a hideg és a szél ellen a nyílt területen lakó emberek. Egy picike temploma is volt ennek a közösségnek.
Baloldalt a földdel védett házacskák
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Folytattuk utunkat és terepjárónkkal bementünk a hegyek közé. Itt a viszonylag apróbb vulkáni kavicsokból készített úton mentünk. Nem mondom, hogy nem volt rázós az út (nem is lehet csak 4 kerékmeghajtásos autóval menni ezen a területen). 
Keresztül a vízmosáson
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
 
Több alkalommal vízmosáson kellett átkelnünk. Ahol visszafordultunk ott már olyan mély volt a patak, hogy félő volt, hogy kárt tesz a kocsiban, ezért nem mentünk tovább, de így is kb. 2 órát autóztunk ezen a különleges vidéken.
Ezt követően elmentünk a Sealandfoss vízeséshez. 
A legbővizűbb vízesés
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


 
 
Itt egymás mellett 4 vízesés is található. Átlagosan kb. 60 m magasról zúdul le a víz. Volt olyan, amely mögé be lehetett menni, volt olyan, amely mint egy kútba esne olyan volt, mert majdnem teljesen körbeölelték a sziklák a lezúduló vízesést. 
A vízesés mögül a táj
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


 
Szerencsénk volt mai napon is az idővel, mert verőfényes napsütésünk volt, mely segítette, hogy szép képeket készítsek. Ettől függetlenül a képek nem adják elég jól vissza a mesés látványt.
A nap végén kimentünk az óceán partra és ott is fényképeztünk.
A hullámzó Atlanti-óceán
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Holnap folytatjuk utunkat Izland déli területén. Ha valakit érdekel további kalandozásaink Izlandon, akkor kérem kövessen blogomat.

Vissza