A hó fogságában
2013.03.15.
Azt hittem, hogy a Costa Rica beszámolóm után nem lesz témám. Sajnos tévedtem. A családommal elhatároztuk – felelőtlenül -, hogy elmegyünk síelni. Hoztunk még 2 fiatalt velünk, így már 6-an voltunk és ezért béreltünk egy kis buszt.
Időben indultunk Szegedről. Útközben már jelzett töltés veszélyt a műszerfal. Megkérdeztem a tulajdonost mit csináljak. Erre Ő: menjen nyugodtan. Az M1-esen a 72-es km kőnél megálltunk toalettre és onnan a kisbusz nem indult el. Ez délután 3 órakor volt. Szóltam a tulajnak, Ő mondta, hogy indul egy másik géppel. Ez 16 óra felé volt.. Most 13 óra van, mármint másnap és a busz nem ért fel ide. Nem azért mert nem indult el a kisbusz, hanem azért, mert 20 óráig nagyon lassan, lépésben haladt a forgalom, de azt követően kb. reggel 10-ig totálban állt a forgalom. Nekünk szerencsénk van (volt) mert egy út menti kis sörözőben vagyunk (itt töltöttük az éjszakát, székeken).
Nagyon sokan – gyerekekkel – a kocsikban éjszakáztak. Senki nem foglalkozott velünk és velük sem. Most délután kezd valami mutatkozni, de szerintem még ma is itt éjszakázunk. Egy dolgot nem tudok: minek ez a „vakítás” , hogy már megindult a forgalom vagy igen kimentettük a bent rekedőket. Mert ez nem igaz. Mondják azt, hogy dolgozunk rajta, de még sok gépkocsi és kamion van a hó fogságában. Mert ez az igazság.
Ehhez jött még egy kis desszert. Ma indult 5 (!) csoportunk. Egy Bécsbe, 2 Prágába, 1 Szlovéniába és 1 Krakkóba. Viszonylag időben ott volt mindegyik busz a felhordás után Budapesten, de mivel én itt ülök az M 1-es út mellett, így tudtam, hogy erre esélytelen elindulni. Megkezdődött a szervezkedés. A döntés az enyém volt. Elindult a Krakkó busz Vác- Parassapuszta felé. Ők voltak az úttörők. Mivel tudtak haladni a prágai két és a bécsi csoportot elindítottam észak felé. Vác, Nyitra, Pozsony… Így kb. 200 km-t kerülnek, de tudnak haladni. Most hagyták el Nyitrát. Nem akarom elkiabálni, de haladnak. A szlovén buszt Mohács, Szekszárd felé indítottam, mivel az M 7-es a hó elleni harcba „elesett”. Ők most értek Horvátországba. Remélem, ha kicsit csökkentett programmal, de meg fogjuk tudni csinálni mind az 5 kirándulást.
Hogy miként folytatódik történetünk és itt alszunk-e ma is a kis kocsmába, arról még beszámolok Önöknek. Én úgy érzem, holnap délelőtt fogunk elindulni. A síelés helyett hazafelé…