A nyári szezon 9 legemlékezetesebb Proko pillanata
2018.08.27.
A nyár végéhez közeledve az emberek többsége már túl van az éves nyaralásán. Bár a nyári hónapokból már csak pár nap van hátra, a szezonnak még közel sincs vége! Nyári katalógusunk utazásainak eddig körülbelül a 60 %-án vagyunk túl, de közel 40 % még csak ezután indul, ráadásul több még most is foglalható. Mi a pontos állás jelenleg?
Messze még a szezon vége!
Az idei nyári katalógusunkban minden korábbinál több, összesen 222 utunkból 155 út indulási időpontján már túl vagyunk, és 76 még hátravan. Ha utóbbi két számot összeadják, 231 utazás jön ki, mely mutatja, hogy idén 9 időpontunk esetében is extra csoportot indítottunk, mivel az első busz nagyon hamar betelt. Nincs azonban még túl késő, 34 utazásunk még foglalható. Sokan például csak most kezdik véglegesíteni, hogy merre induljanak az október 23-ai hétvégén. Számukra azzal a jó hírrel tudok szolgálni, hogy a napokban a harmadik prágai csoportunkat is megnyitottuk erre az időpontra. Olyan nagy érdeklődés van az útra, hogy két csoport már teljesen betelt. Egzotikus utazásaink közül még lehet jelentkezni A mesés Indokína (Vietnám, Laosz Kambodzsa), illetve a garantáltan induló Keresztül Dél-Amerikán és a Madagaszkár, a nyolcadik kontinens utazásainkra. Személyesen jártam be a fenti távoli tájakat, így garantálni tudom, hogy felejthetetlen élményeket lehet szerezni a programok során. Több olyan európai utazásunkon is van még néhány hely, melyek nagy sikernek örvendenek minden évben. Ilyen például a 4 napos Belgrádtól a Vaskapuig, vagy az egy hetes Madeirai vakáció és Lisszabon utunk. A szezon Proko rekordjai Mindig nagy örömmel tölt el, amikor egy időszak eredményeit tekintve azt látom, hogy 10, 15, de még 25 év után is képesek vagyunk fejlődni.
2018-as Proko-rekordok pár szóban:
- 2018 nyarán minden eddiginél több utas vett részt buszos útjainkon.
- Repülős utazásaink számát tekintve is új csúcsot állítottunk fel, közel 30%-os növekedéssel.
- Az elmúlt napokban az egyszerre úton lévők számában is megdöntöttük tavaly nyári rekordunkat: augusztus 15-én egyszerre 15 buszunk volt úton, ez 625 főt jelentett.
- Személyi fronton is tovább növekedtünk, pesti és szegedi irodánkban is új kollégákkal bővült csapatunk, a megnövekedett utaslétszám plusz emberek felvételét követelte meg.
- A cég növekedésével gyakornoki programunkat is bővítettük, az egyetemi ösztöndíjprogramunkból és a szakképzési központokból 11 fő képzésében vettünk részt.
Ezúton is köszönjük utasaink töretlen bizalmát.
Mindig nagy öröm számunkra, amikor egy utasunk visszatér egy következő utazásra, mert ez azt jelzi számunkra, hogy elégedett volt munkákkal. Fontosnak tartom kiemelni, hogy viszontértékesítő partnereink nélkül nem értük volna el ezt a szép eredményt. Viszonteladóink számát illetően is új csúcsot értünk el az iroda 25 éves fennállása óta, országszerte több mint 450 utazási iroda adott le foglalást Proko Travel utazásokra.
Néhány kiemelkedően emlékezetes pillanat az idei évből
- Emlékszem, amikor Székely László idegenvezető kollégánk hajnali negyed 1-kor hívott fel. Általában nem jelent jót, amikor éjjel csörög a telefon, de ez most más volt. Azért hívott, hogy velem is megossza az élményt: képzeld Gyula, mesés időben állunk itt a Nordkappen és lenyűgöző a látvány! Tudni kell, hogy az Éjféli napsütés utunkon némi szerencse kell ahhoz, hogy jó időt fogjon ki a csoport, és láthassa az út névadó jelenségét az Északi-fokon. Most azonban ez teljesült, és örök élménnyel gazdagodhatott minden résztvevő.
- Szintén kellemes pillanat volt, amikor egy házaspár az 50. házassági évfordulóját ünnepelte velünk egy prágai úton. A dolog érdekessége az volt, hogy anno 50 éve, akkor még Csehszlovákia fővárosaként szintén oda utaztak nászútra és ünnepelték meg közös életük kezdetét.
- Hasonlóan maradandó élményben volt részem az egyik holland csoportunknál. Tudni kell, hogy – bár az alapprogramban nem szerepelt az óceánpart megtekintése – meglepetésképp beletettük az útba. Sokszor ajándékozzuk meg Utasainkat egy-egy plusz programmal, amely ezúttal kiemelkedően nagy sikert aratott. A partra megérkezve az egyik hölgy zokogni kezdett. Odaléptem hozzá, és megkérdeztem mi a baj. Azt válaszolta, hogy azért sír, mert a szomszédasszonya azt mondta neki, hogy ő már sosem fogja meglátni a tengert. Meg is szólta azért, amiért egy „tengerpart-mentes” utazásra jött, mert a tengert egyszer mindenkinek látnia kell. A hölgy azonban – a meglepetésnek hála – nem hogy egy tengert, de egyenesen az óceánt láthatta Hollandiában.
- Szeretném külön kiemelni egyik utazásunk által kiváltott reakciókat. Több köszönőlevél érkezett nagymamáktól, amiért idén folytattuk a „Vigyük kirándulni unokáinkat” programot. Visszajelzéseik alapján sikerült elérni a célunkat, és egy olyan programot állítottunk össze, amelyet tényleg minden korosztály, így a picúrok és a nagyszülők is ugyanúgy élveztek. A leveleket olvasva széles mosollyal az arcomon konstatáltam, hogy igazi közös élményeket adtunk a nagymamáknak és unokáknak.
Munkálatok a Proko Travel katalóguson
A szezon még javában tart, de mi már gőzerővel a következő katalógusunkon dolgozunk, melyben a téli és tavaszi utazásaink szerepelnek majd. Erről bővebben a következő blogbejegyzésemben írok, de előzetesen annyit elárulhatok, érdemes lesz követni a héten a Facebook oldalunkat. :) Facebook oldalunk a következő linkre kattintva érhető el: https://www.facebook.com/prokotravel