2016.03.16.
Az UTAZÁS kiállítás minden évben megrendezésre kerül a budapesti Hungexpoban. Minden évben itt találkoztak a szakma képviselői, valamint a legelhivatottabb utazók. Azonban ez már nem olyan, mint régen volt.

Változnak az idők
Évekkel ezelőtt a kiállítás az utak lefoglalásáról és a jó ajánlatokról szólt: az utazási irodák hatalmas kedvezményekkel, ajándékokkal érkeztek, míg a kilátogató utazók pedig kifejezetten azzal az elvárással, hogy ők márpedig leértékelést keresnek. Ezt a szituációt azonban az internet felülírta: akik odafigyelnek, kis túlzással minden nap találhatnak kedvezményeket. Ezt az utazásszervezők is megérezték, így felhagytak termékeik áron aluli kínálásával. A Proko Travel is hasonlóan készült az idei kiállításra, ugyanazt az 5%-os előfoglalási kedvezményt (március 16-ig) és 7% törzsutas kedvezményt kínáltuk, amelyek bárki által bárhonnan elérhetőek. A hangsúlyát vesztett kiállításon nem is különálló standon állítottunk ki, hanem a MIUSZ standján helyezkedtünk el. „Miért érte meg akkor egyáltalán kimenni?” – teheti fel a kérdést az olvasó. Azért, mert az utasokkal való kapcsolat nem veszített a fontosságából. Lehetőséget szerettünk volna biztosítani az érdeklődőknek, hogy személyesen is kérdezzenek, valamint mindig örömünkre szolgál, ha találkozhatunk az utas közönségünkkel. Ezen felül néhány külföldi partnerünk is képviseltette magát, velük tárgyaltunk a jövő évet illetően.
A UTAZÁS kiállításról
A kiállítást két részre osztották: belföld és külföld. A környező országok közül többen képviseltették magukat, többek között Románia, Görögország és Szlovákiai is. A szakmabeliek kapcsolatépítési tevékenységétől eltekintve a kiállítás alapvetően az utasoknak szól. Nekik segít ismerkedni, tájékozódni, megerősítést nyerni. Azonban ez az idők során egy költséges programmá alakult át. Mivel valószínűsíthető, hogy egyedül kevesen érkeznek, inkább családtagjaikkal, barátaikkal, így a 2500 Ft-os belépőjegyből könnyen akár 10 000 Ft-os is lehet a nap kiadása. Ekkor az ember még nem parkolt és nem is fogyasztott az irreális áron működő helyszíni vendéglátásból. Az országos turisztikai kiállítások korábban az év rendezvényei voltak, mostanra azonban elvesztették kitüntetett szerepüket. Ez azonban nem baj, ez egy szükségszerű változás. Új megoldások hatására átalakult a piac is. A Proko Travel várhatóan jövőre se fog saját standdal kiállítani, azonban nyitottak vagyunk az új lehetőségekre. Ki tudja, lehet, hogy már a közeljövőben a kiállítás egy olyan formája üti fel a fejét, amire ma még nem is gondolunk. Kíváncsi vagyok az Önök véleményére is! Meglátogatták a 2016-os UTAZÁS kiállítást? Mi az Önök véleménye?