Büszkeség
2013.09.22.
Lehet, hogy dicsekvésnek tűnik, de akkor is megosztom Önökkel a hírt.
Irodánk az országban egyetlen utazási irodaként a múlt héten Budapesten átvette a Fogyasztóvédelmi Hatóságtól a "Fogyasztóbarát vállalkozás" kitüntető címet.
Ez nemcsak azért dicsőség számunkra, mert nincs több utazási iroda, aki ebben a kitüntetésben részesült, hanem azért is mert - tudomásom szerint - mindössze 12 cég van aki ilyen kitüntetésben részesült eddig az egész országban.
Minden kitüntetésnél szokták mondani, hogy köszönöm a családomnak, munkatársaimnak ... Sokszor ez csak frázis. Itt azonban arról van szó, hogy én minimálisan tudom befolyásolni, hogy ilyen vélemény alakuljon ki cégünkről. Ezt valóban csupán csapatmunka során lehet elérni. Nekem ebben az a szerepem, hogy ha vita van a cégem és utas közt, akkor megpróbálok reális lenni és ha az utasnak a panasza, véleménye jogos, akkor azt reálisan bírálom el. Szerencsére nagyon ritkán kell utaspanasszal foglalkoznom. Sok cégnél erre külön ügyvédet foglalkoztatnak. Nekem a nem kevés munkám mellé bőven belefér az évi pár panasz elbírálása.
Ennyit a dicsekvésből. Most térjünk vissza a dolgos hétköznapokra.
Már 90 %-ban kész a tél-tavasz katalógus, mely 36 oldalas lesz. Lesznek benne európai és egzotikus ajánlatok is és az új ajánlat a FIT. Melyet magyarul a "Szervezet egyéni körutazás" címmel fordítottam le. Most nem akarok ennek mikéntjéről hosszan beszélni, majd ha kijött a katalógus, akkor fogok róla írni.
Szóval október első napjaiban már nyomni fogják a téli- tavaszi katalógusunkat.
Ha valaki szeretne kapni a tél-tavasz katalógusunkból, az október 2. hetétől hozzájuthat a partner irodákban, vagy akik kérik, azoknak közvetlenül is postázunk példányt. Aki a postázást szeretné, annak nincs más dolga, mint írni egy pár soros kérést az info@prokotravel.hu e-mail címre.
Be szerettem volna ide helyezni a címlapképet, de nem sikerült. Holnap megkérem a fiukat az irodában, hogy segítsenek. Ha valakit érdekel, hogy fog kinézni az új címlap és most nem látja a képet, akkor kérem nézzen vissza az oldalra 1-2 nap múlva.
Még egy személyes dolog. Szeptember végén viszek egy csoportot Madeirára. Viszek magammal laptopot és beszámolok az útról és teszek fel egy két szép képet is erről a szigetről.Ha valakit érdekel akkor követheti beszámolómat a blogomban.

A kitüntetés átvétele a Főigazgatótól |