Egy lépésre a hurrikántól – avagy hogyan menekítettünk ki egy csoportot az Azori-szigetekről
Blog

Blog

Egy lépésre a hurrikántól – avagy hogyan menekítettünk ki egy csoportot az Azori-szigetekről

2025.09.27.

„Szeptember 20-án érkeztem meg a Proko csoporttal az Azori-szigetekre” - meséli Flores Andrea idegenvezetőnk. „Ilyenkor mindig széles mosollyal vár bennünket a kint élő idegenvezető, Rita – most viszont valami más volt. Útközben a fülembe súgta, hogy ideges, mert a hírek szerint a Bermudákról érkező hurrikán el fogja érni az Azori-szigeteket. Pont akkor, amikor mi még kint vagyunk.”

„Éreztette, hogy ez egy más kirándulás lesz, mint a megszokott. A természet most nem a szokásos, barátságos arcát mutatja. Azt is mondta, lehet, hogy az első napra tervezett bálnales programunk elmarad, ha nagyon háborog a tenger. Végül úgy döntöttünk, megpróbáljuk, hisz az idő még egészen szép volt. Felszálltunk a hajóra, és szerencsére láttunk bálnát is, delfint is, rendkívüli élményt szerezve mindenkinek. Hazafelé már viharba kerültünk: nagy széllökések, óriási hullámok, és egyre komorabb ég. Lehetett érezni: valami közeledik.”

„A második napon, Biscoitasban már 5 méteres hullámokat láttunk. Elmondtam az utasaimnak, hogy nem a megszokott arcát mutatja most az óceán. Itt általában olyan nyugodt a víz, mint a Balaton. Most viszont hihetetlen erővel csapódott a sziklákhoz. Félelmetes volt.”

„Esténként a hotelben csak forgolódtam az ágyamban, néztem a híreket, figyeltem az előrejelzéseket.”- mondta el nekünk Andrea. A következő napokban idegenvezetőnk és irodánk szoros kapcsolatban volt. Munkatársaink folyamatosan követték a szakértői várakozásokat a vihar útvonaláról, erősségéről. Sajnos azonban az ehhez hasonló éghajlati jelenségek tekintetében még a szakértők sem képesek teljesen pontos előrejelzést adni a hurrikánok jövőbeni útvonaláról és erejének alakulásáról, de mindenképp aggodalomra adott okot, hogy az 5-ös skálán 4-es erősségűnek titulálták a hurrikánt, mely 200-250 km / órás sebességű szélvihart jelenthet.

24-én megszületett a döntés: a csoport biztonsága érdekében korábban haza kell térni, mint ahogy lecsap a hurrikán. A Proko Travel központja azonnal mozgásba lendült. Prónay Bence ügyvezető és a munkatársak versenyt futottak az idővel, hogy találjanak egy olyan járatot, amelyre még felfér a teljes csoport a hurrikán előtt. Ez ilyen helyzetben nem egyszerű feladat. Ilyenkor mindenki ugyanazt akarja: elmenekülni a veszély elől, de kevés a gép, kevés a szabad hely.

Az iroda tájékoztatta az utasokat, hogy szerintük a hurrikán miatt célszerű lenne egy nappal hamarabb hazajönniük a program szerinti hazaérkezéshez képest. Természetesen a hazajövetel megszervezését az iroda teljeskörűen magára vállalta. Rövid mérlegelés után mindenki elfogadta az ajánlatot, hisz már a saját bőrükön érezték a vihar előszelét. Mindenki belátta: jobb kevesebbet látni, de épségben hazaérni.

„Az utasok fantasztikusak voltak – higgadtak, fegyelmezettek, senki sem pánikolt. Tudták, hogy most nem az elégedetlenkedés ideje van”- fogalmazott Andrea.

A repülőjegyek korábbi időpontra történő átrakása ilyen esetekben nem éppen sétagalopp. Csoportunknak egy akkor még érvényes, nem lemondott gépre volt nem módosítható jegye. Ilyenkor jön jól, hogy utazási iroda áll a háttérben, megfelelő szakmai kapcsolatokkal. A TAP portugál légitársaságnál lévő repülős kapcsolattartónk közvetlenül a lisszaboni központtal vette fel a kapcsolatot. Kérésünkre írt a kinti döntéshozó vezetőnek, így tudtuk elintézni, hogy csoportunk repjegyeit módosítsák egy másik járatra.

Mire a csoportunk kiért az új járatához, a légitársaság már arról tájékoztatott bennünket, hogy nem csak az összes pénteki, de már a szombati Terceira – Lisszabon járatokat is „lezárt” státuszba helyezték, új foglalásokat nem fogadnak be rájuk. Ez azt jelenti, hogy a járatokat még nem törölték, de bizonytalanná vált az indításuk (feltehetően a vihar potenciális pusztítása alapján dől majd el a járatok sorsa). Ha csoportunk a szigeten marad, azt a járatot is lekéste volna, amelyikkel Lisszabonból tartott volna Budapestre.

A megfelelő repülőjegyeken túl egy hotelre is szükség volt, ahol a Proko csoport biztonságban meg tudja várni a másnapi járatot. Hosszas keresgélés után végül találtunk egy olyan minőségi szállodát, ahová tudtunk 23 főnek szobát foglalni. A lisszaboni 4*-os Radisson Blu szállodában még pont tudták fogadni a csoportunkat, így utasaink kényelmesen tudták kipihenni magukat ebben a szorult helyzetben. 

„Amikor elrepültünk a szigetről, már minden készültségben volt”- avatott be a részletekbe az idegenvezető. „A hírekben bemondták, hogy senki ne menjen a tengerpartra, 10–12 méteres hullámokat vártak. Iskolákat, intézményeket zártak be, mindenkit arra kértek, maradjon otthon. A hurrikán 25-én este ért partot. A polgármesteri hivatalnál 180 km/órás szelet mértek. A mi program szerinti hotelünk mindössze 400 méterre volt ettől az épülettől, de szerencsére az este minket már nem ott ért, így nem tapasztaltuk meg a természet pusztító erejét.”

Hunkáné Kósa Erika a Proko csoport tagja volt, aki szerencsésen hazatért az Azori útról. Ő így élte meg az eseményeket: „Számomra megnyugtató, hogy a kiszámíthatatlan időjárásra való figyelmeztetés hatására azonnali intézkedés született az idegenvezető, Flores Andrea és a Proko Travel részéről.”

Lovas Zsuzsa, Kotulák István és Dr Müller Ibolya összefoglalták az Azori-szigeteken tapasztalt hurrikán fenyegetettséggel kapcsolatos élményeiket: „Nyaralásunk alatt kaptunk egy igen kedvezőtlen hírt, hogy hurrikán közeledik felénk. Ezért a légitársaságok beszűntették tevékenységüket térségünkben és kimenekítették gépeiket a veszélyeztetett térségből. Így utazásunk idején magunkra maradtunk volna, semmilyen szolgáltatást nem tudtunk volna igénybe venni. Vezetőnk, Flores Andrea nagyon jó előérzettel ezt figyelemmel kísérte és jelezte az utazási társaság felé. A Proko Travel azonnal és még időben intézkedett új repülőjegyek beszerzéséről, ezekért versenyeztek az egyes utazási társaságok. Így biztonságosan megérkeztünk az Azori-szigetekről Lisszabonba, ahol nyugodt körülmények között folytathattuk tovább a programunkat.”

Az Azori-szigeteken járt Proko-csoport számára az utazás végül nem úgy ért véget, ahogy tervezték, de lehet, hogy épp ettől vált igazán emlékezetessé. A természet ereje most más ritmust diktált, de a Proko-csapat ereje is megmutatkozott. És talán ez az, amit utasaink a leginkább hazahoztak magukkal: az élményen túl egyfajta nyugalmat, hogy jó kezekben voltak.

Vissza

Fontosnak tartjuk az adatok védelmét

A böngészési élmény fokozása, a személyre szabott hirdetések vagy tartalmak megjelenítése, valamint a forgalom elemzése érdekében sütiket (cookie) használunk. A "Mindet elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhat a sütik használatához. Adatkezelési tájékoztató