Nyitólap  /  Blog  /  Itthon történt  /  Indítás

Indítás

2011.06.24.

Mint ígértem ma az utak indításáról írok. A csoportok indítása Klári kolleganőm munkája 90%-ban. Dóri kolleganőnk szokott neki segíteni, de ő inkább a foglalásokkal, azok visszaigazolásával, számlázással és néhány partnerrel (külföldi) a kapcsolattartásával foglalkozik. (Majd egyszer az ő tevékenységéről is mesélek Önöknek). Az indítás első fázisa a felszállások egyeztetése. Mivel 3 irányból (Debrecen /Miskolc, Szeged, Pécs) szedjük össze az utasokat, először csinál egy táblázatot, hogy mely irányból hány fő utazik és azok az utasok melyik városban kívánnak felszállni. Ezt követi az időpont megállapítása, hogy mikor kell indulni melyik városból, ahhoz, hogy kb. 6:15 -6:30 körül Pesten legyenek a buszok. Ez nem mindig azonos időpont, mert befolyásoló tényező, hogy hány helyre kell bemenni, hány városban lesz felszálló. Ez 15 -30 perces különbséget jelenthet egyes indulások között. Mostanra beállt, hogy 6:30 a tervezett indulás Budapestről ehhez kell viszonyítani mindent. Ha a felszállás összeállt, akkor következik a transzferbusz egyeztetés. Több céggel is dolgozunk. Hogy mikor melyiket kérjük fel az mindig a létszám függvénye. Ezt követi a részvételi jegy kiküldése. Én megcsinálom az alapot, Ő pedig hozzáírja az indulás helyét, időpontját, busztranszfer telefonszámát. Nagy odafigyelést igényel, mert 1 elírás akár 100 – 150 ember utazását is befolyásolja. Miért? Mert ha valaki pl. egy miskolci transzferre rossz időpontot kap meg és ezért a transzfer késve indul Miskolcról, akkor mivel nem csak egy buszra szállít fel utasokat a transzfer, akkor ez 2-3 csoport indulását is késleltetni tudja.

Ha kimentek a részvételi jegyek következik az idegenvezetői anyag összekészítése. Ez is az Ő feladata.
Ide tartozik: utas listák – (utasok nevei-elérhetőségük – ez induláskor hasznos lehet). Felszállási lista (idegenvezetőnek, melyben csak a saját útjának utasai szerepelnek). Voucherek (a szakmában úgy tanítjuk, hogy ez a „fizetést helyettesítő okmány” ez a szállodák felé az igazolás, hogy ez a csoport az amelyiket már megrendeltünk és kifizettünk- majdnem olyan mint az utasoknak a részvételi jegy). Továbbá buszok indításához szükséges okmányok(megrendelés, szerződés – ezt is mellékeljük az anyaghoz, mert kérhetik ellenőrzéskor), buszháló (ülésrend). További listák: szobalisták, fakultatív listák, véleménynyilvánító lapok (utasoknak az út végére), biztosítások. Ezenkívül beteszi az idegenvezető táskába a cég reklámajándékait, melyeket az idegenvezető saját elképzelései szerint oszt szét. Na és természetesen az idegevezetői telefont. Minden idegenvezető kap az útra céges telefont, hogy ne a sajátját használja.
Ezek összeállítása, legépelése, összekészítése több óra. Ezt követően mindig valakivel közösen Klári még egyszer átnézi, mielőtt odaadjuk az idegenvezetőnek, aki általában nem induláskor kapja meg az anyagot, hogy Ő is átnézhesse, hogy még kevesebb hiba legyen benne. Így is előfordulhat, de igyekszünk a minimálisra csökkenteni a hibákat. No így néz ki egy csoport indítása. Ezt egy évben közel 150 alkalommal kell megcsinálnia! Kap kisebb segítséget, de a munka „dandárja” rajta van. Szerencsére Ő precíz és alapos. Ez jó a cégnek, de jó Önöknek, utasoknak is, mert így gördülékenyebb az út. Ahogy mondani szokták: ami simán megy az természetes és fel sem tűnik. Bezzeg ha valami rosszul lett lejelentve… No reméljük ilyen kevés lesz. Tudják az ördögöt ne fessük…

Vissza