Karácsony közeledik

2014.12.21.

A múlt hét végén volt az évértékelő és egyben évzáró összejövetelünk. Ezt mindig 2-3 napos összetartás keretében rendezzük meg. Most Kisteleken voltunk 2 napot. Első nap megérkezésünk után volt a fotózás. Az utóbbi 1 évben több változás történt a csapatban, ezért is, meg egyébként is minden évben szoktunk készíteni csoportképet, mely bekerül a nyári katalógusba. A lányok természetesen erre mindig szép sminkkel készülnek, így nem lehet a szaunát, wellnesst ez elé tenni. Szóval elkészítettünk vagy 20 képet, melyből kiválasztjuk azt, amelyen legjobban nézzünk ki - bár hozott anyagból dolgozik a fényképész – és az lesz az 2015-ös csoportkép.
A fotózás után szauna, fürdés, jakuzzi és mindenki kapott egy 30 perces masszázst. Fél 6-kor találkoztunk és kb. 1 órán keresztül volt a fotópályázat kiértékelése. Még a meeting (összejövetelünk) előtt Dezső és Ildi a beérkezett több száz fotóból kiválasztott 60 db-t és ezek kerültek a döntőbe. A választás a következőképpen zajlott: Először kivetítőn (nagy színes TV-volt) lassan átpörgettük az összes képet és azt követően kértem mindenkit, hogy válasszon ki 3 képet, amely szerinte a legjobb. Ezeket az eredményeket összesítettük és 7 kép kapott több mint 12 szavazatot a csapattól. Ezek kerültek a következő fordulóba. Ebben a körben kértem mindenkit, hogy döntse el, szerinte melyik 5 tetszik neki legjobban. Majd ugyanezzel a módszerrel választottuk ki a legjobb 3 képet. Itt egy kis vita alakult ki, hogy mi legyen a lényeg; a fotózás minősége vagy a téma. Mondván, egy nagyon szép tájkép jobban megfogja az embert, mint egy épület. Nem sikerült egységes álláspontot kialakítani, így azt kértem, mindenki saját megérzésére hallgasson. Végül az 5 képből még egyet beemeltünk, illetve lett egy különdíj. Ezt követően szavaztunk az 1. majd a 2. helyezett felvételre. A 4 nyertes (1-3. helyezett + a különdíj) felvételt most nem árulom el, majd a katalógusban látni fogják.
Ezt követte a vacsora, majd játék. Idén én állítottam össze (tavaly Szabolcs fiam csinálta) a játékokat. Nem mesélem el részletesen a versenyt, csupán annyit mondok róla, hogy 4 csapat volt és elsősorban az érzékszerveket kellett használni. Volt vakon étel ill. ital meghatározás, illatfelismerés.
Különösen érdekes volt, hogy a fiuk (minden csapatban volt) külön versenyeztek csapatuktól a szín meghatározásban. Én magamról tudom, hogy ez egy férfinak milyen nehéz. Nekünk létezik kb. 6 szín, a nőknek pedig min. 36. Na most olyan színeket vetítettem ki és kellett meghatározni, mint pl. lazac, cappuccino, padlizsán stb. Volt a fej vakarás mellett a hűha és egyéb megjegyzések. A lényeg, hogy kb. 3 órát kellemesen eljátszottunk.
Másnap reggel 9- 17 óráig volt az üzleti év kiértékelése. Minden iroda ppt-n beszámolt és kielemezte saját éves munkáját, melyhez hozzá is szóltunk és véleményeztük.
Jaj elfelejtettem egy dolgot, amivel kezdtük a napot. Megkértem egy ismerőst, hogy hívja fel mindegyik irodánkat és érdeklődjön utak felől. Ezt ő felvette magnóra, majd itt lejátszottuk és kiértékeltük. Mindenki csak itt szembesült, hogy ez egy „próbavásárlás”, jobban mondva „próbaérdeklődés” volt. Ezt nagyon hasznosnak találtam, mindenkit szembesítettünk a hibájával, de a célunk a javítás, az előrelépés volt.
Az évünkről elmondhatjuk, hogy eredményes és jó volt. Szeged, Budapest, Makó, Békéscsaba különösen jól teljesített. Előrelépett Siófok is. Kiskunhalas stagnált. Ehhez jött, hogy az épületet, ahol az a halasi irodánk működött, (ez a városháza alsó részében volt) teljesen lezárták, átalakítják. Egy szó mint száz, a gyengébb eredmények és a rossz körülmények miatt úgy döntöttem, hogy bezárjuk a kiskunhalasi irodát és 5 irodával dolgozunk a továbbiakban.
A jövő héten 2 napot dolgozunk, ezt követően január 5-ig nem leszünk nyitva. Annyit dolgoztak a lányok és a fiuk az év során, hogy megérdemlik ezt a hosszabb pihenőt. A két ünnep között úgysem váltanánk meg a világot. Ezúton kérem mindenkit, aki szeretne velünk beszélni, hogy a mobil telefonokon hívja irodáinkat, munkatársainkat.
 
Ezúton kívánok mindenkinek:
 NAGYON BOLDOG, BÉKÉS, SZERETETTELJES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET.


 

Vissza