Készülés

2013.02.17.

Ma végre tudtam azzal foglalkozni, amire már nagyon kellett volna időt szorítanom. Bő egy hét múlva megyek csoporttal Costa Rica-ba és a felkészüléssel szinte sehogy sem álltam. Igaz tegnap Lion's bálban voltunk,és kicsit később keltem, de ma több órát tudtam C R val foglalkozni. Sok érdekességet olvastam. Pl. gondolták volna, hogy egy felmérés szerint a világ legelégedettebb, legboldogabb emberei a costa ricaiak? Mikor kerülünk mi magyarok az első 50-be? Én nem emlékszem olyanra, hogy magyar emberek nagy része azt mondta volna, hogy igen most elégedett vagyok. Olyan gyakran van, hogy valaki az mondja, hogy most nem de ekkor meg akkor nagyon boldog és elégedett voltam. Ellenben ha akkor megkérdezték volna (tisztelet a kivételnek) akkor azzal lett volna elégedetlen. Mikor leszünk mi olyanok, hogy ne azt nézzük, hogy még csak félig telt a pohár, hanem örüljünk annak, hogy MÁR félig telt a pohár.
Február 27-én indulunk és 13 napos lesz a Costa Rica út. Tele természetjárásos programmal. Terveim szerint naponta - vagy 2 naponta - beszámolok élményeimről. Így sajnos nem leszek ott az "Utazás" kiállításon, de Ildi és a kollégák biztos tökéletesen lebonyolítják a vásárt.
Jeleztem már, de most is jelezni szeretném, hogy a tavaszi utak nincsenek benne a nyári katalógusban. A márciusi hosszú hétvégére szerveztünk Prágát (ha jól tudom a pótcsoport is betelt vagy ha nem akkor 1-2 hely van még rá (Kámán Józsi és Juhos Kata fogja vinni -terveim szerint). A Szlovéniára (Gulyás Miki viszi),  Bécsre (Dr. Kakuszi Péter viszi)  és a dél-lengyelországi útra (Dobos Árpi viszi) még van hely. Biztos, hogy indul mindhárom. Szintén megy a Róma is (Szabó Helgával), de mivel már olyan drága a repjegy sajnos nem tudunk több utast felvenni. Pedig akkorra már lehet hogy lesz új pápa.
Ez a pápa kérdés is érdekes. Tudom van logikus magyarázata és talán igaza is van XVI. Benedek pápának, de nekem olyan furcsa, hogy a pápa "nyugdíjba megy".
Úgy tűnik megállapodtunk az IBUSZ-szal. Az idei évben vagy 6 vagy 7 utat vesz át tőlünk és jelenteti meg az IBUSZ körutazás katalógusában.
Szépen haladnak a foglalások. Súgok egyet. Ha valaki Ildivel a Bajor csodák c. útra szeretne elutazni, akkor SOS jelentkezzen, mert 1 időpont van tervezve és az most ha jól tudom 38 főnél tart!! Gondolkodunk egy pótcsoporton, de Ildi annyira be van táblázva, hogy nem látom, hogy hova tudnánk betenni azt az esetleges új időpontot.   

Vissza