Kipróbáltuk Ausztria utazási szabályait – tanulságok

2021.06.11.

Júniusban több csoportunk is indul, és ezek többsége érinti Ausztriát. A kétoldalú megállapodásoknak köszönhetően szomszédjaink közül Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia és Ukrajna esetén egyértelmű és könnyű teljesíteni a határátlépési feltételeket. De mi a helyzet Ausztriában? Online számos információ kering, de az volt a véleményem, hogy ezt a helyszínen kell megnéznünk. Feleségemmel, Ildikóval múlt héten ezért kimentünk pár napra Ausztriába, hogy személyesen ellenőrizzük le a kinti szolgáltatásokat, hogy csoportjaink utazása idején minden gördülékenyen menjen. Ezen út tapasztalatait osztom meg most Önökkel.

Határátlépés

Kifelé: A magyar kilépő oldal gyors és zökkenőmentes volt, majd viszonylag rövid (10 perces) várakozás után érkeztünk az osztrák határőr elé. Kérte az útiokmányokat és az Ausztria által kiadott, kitöltött formanyomtatványt. Ez a későbbiek során is meghatározó okmány volt. Ezen az igazoláson hiteles formában (orvos által aláírt, lepecsételt) szerepel, hogy mikor és milyen oltást kapott az ember, vagy átesett korábban a megbetegedésen, esetleg friss negatív teszttel rendelkezik. Odaadtuk a dokumentumot, udvariasan megköszönte, visszaadta és jó utat kívánt. Az egész kb. 1 percig tartott.

Visszafelé: Az osztrák kilépés egy legyintés volt mindössze, csak a magyar határőr állított meg, megkérdezte hol voltunk, és már mehettünk is, még a papírjainkat sem kellet bemutatnunk. Hozzá kell tennem, hogy mi személyautóval voltunk, elképzelhető, hogy busz esetén más az ügymenet. Amikor mi léptük át a határt, akkor sem kifelé sem befelé nem láttunk buszt. Az egész utazásunk alatt kevés turista busszal találkoztunk. Ebből is látszik, hogy a jövő héten induló csoportjainkkal az elsők közt leszünk nem csak Magyarországon de egész Európában. Úgy hiszem, a magas hazai átoltottsági arány miatti korai nyitásnak az eredménye, hogy a magyarok már most útra kelhetnek.

Védettség igazolása

Most június elején mi még csak az osztrákok által előírt papír alapú dokumentummal tudtuk igazolni a védettségünket. Indulás előtt kb. 10 nappal pecsételtettük le a háziorvosunkkal az oltásunk angol nyelvű igazolását, és ezt a dokumentumot vittük magunkkal végig az út során. A hónap végére ez az igazolás már könnyebbé válhat, hiszen június 15. és július 1. közt válik elérhetővé a magyar védettségi igazolás digitális változatának az új fejlesztése, mely már az egységes EU-s előírásoknak megfelelően minden szükséges információt tartalmaz, amit az osztrákok kérnek (pl.: oltás típusa, az egyes dózisok beadásának ideje). A hírek alapján, amikor ez az új rendszer elindul, már elegendő lesz az okostelefonunkon megmutatni ezt az igazolást, és nem kell papírokat pecsételgetni az orvosokkal. Természetesen, akinek nincs okostelefonja, továbbra is használhatja a papíralapú változatot.

Turistaforgalom

Egyértelműen kevesebb utazó volt, mint „békeidőkben” június elején szokott lenni. Bár a turizmusból élő osztrákoknak ez minden bizonnyal nehéz időszak, a turistának ez több szempontból is kedvező állapot. A COVID előtti években feleségem, Ildikó gyakran bosszankodott, mert főszezonban egy-egy felvonónál vagy szurdoknál olyan tömegelés és várakozás volt (főleg az ázsiai turistacsoportok miatt), hogy képtelenség volt úgy fényképet csinálni valakiről, hogy ne lógjon bele egy kínai vagy indiai bámészkodó és csorbult maga az utazási élmény is. Mivel az Európán kívülről utazók az idén még minden bizonnyal elmaradnak, könnyedebb, lazább, szabadabb élményben lesz része a magyar utazóknak.

Maszk és vendéglátás

Az utcán senki nem használ maszkot, de zárt térben (pl. épületekben, zárt felvonókban) kötelező. Magyarországgal ellentétben Ausztriában mindenképp FFP2-es maszkot kell használni, mely megállapításuk alapján nagyobb védelmet nyújt, mint a sima szövet maszk. Kipróbáltuk, volt, ahol nem szóltak, hogy a szövet maszkot vettük fel, de volt olyan étterem, ahol jelezték, hogy FFP2-es maszk kell, legyek kedves azt felvenni. Mivel manapság már könnyű itthon is beszerezni az ilyen FFP2-es maszkokat, így mindenképp vigyen magával ilyet, aki Ausztriába készül. A magyar szabályokhoz hasonlóan az éttermekben, hegyi „hüttékben” csak védettséggel rendelkezők fogyaszthatnak, melyet a határnál már említett papíralapú dokumentummal (vagy a hamarosan elinduló EU-s digitális változattal) lehet igazolni. Az osztrákok híres szabálykövetése itt is megmutatkozott, gyakorlatilag minden étteremben, szállodában elkérték a védettségi igazolást, ha csak egy pillantásra is, vagyis tényleg elengedhetetlen a megléte.

A turizmus elindult

Kellemes meglepetés volt, hogy bár még alacsony a kihasználtság, és nincs sok turista, de gyakorlatilag minden szolgáltatás üzemel! Amerre csak jártunk, azt láttuk, hogy a szállodák, éttermek, felvonók, turista látványosságok mind nyitva állnak, és felkészültek az utazók fogadására. Természetesen az osztrák állam is komoly pénzügyi segítséget adott a szektornak, melynek eredményeként sok helyen tapasztaltuk, hogy nem csak, hogy „életben maradt” a szálloda vagy turisztikai látványosság, de komoly fejlesztést, modernizációt is végrehajtottak. Jó volt érezni, hogy a turizmusban dolgozókból is árad a kedvesség és az öröm, hogy újra azt csinálhatják, amit szeretnek, vendégeket fogadhatnak. A magyar turistákat korábban is szívesen látták, de most talán még szívélyesebb volt a fogadtatásunk, bárhol is jártunk.

Összefoglalva azt tudom elmondani, hogy az igazolás felvillantása (mely az első nap után rutinszerűvé vált) és a zárt helyeken maszkolás volt csak, ami a COVID-ra emlékeztetett, de az utazás régóta várt élménye, a tömeg nélküli természeti kincsek látványa testileg, lelkileg feltöltött bennünket. Ildikó a jövő héten már tele busszal megy vissza és egészen Svájcig utaznak a csoporttal. Az ő élményeikről is beszámolunk majd. Nehéz időszak van mögöttünk, de már csak néhány nap, és ismét utazunk. Tartson velünk Ön is!

Vissza