Kongresszus 3.

2012.03.19.

Mivel lassan befejeződnek az utazással kapcsolatos kiállítások (Miskolcon és Szolnokon lesz még később) ezért visszatérek a kongresszus témához. Akit érdekel a téma, a februári bejegyzéseknél megtalálja az első két részt.
Beszéltem (írtam) az előkészítésről. Most szólok a lebonyolításról. Ennek egyik érdekes és nehéz feladata a kulturális program megszervezése. Minden több napos kongresszus esetén esténként kulturális programot kell szervezni. Ez általában vacsorával van egybekötve. A program helye és jellege a kongresszus "büdzséje" szerint változik. Általában el szoktuk vinni ezt a kongresszus helyszínéről más városba, vagy másik épületbe a résztvevőket. Ha egri vagy pécsi a kongresszus, akkor általában valami boros programmal kapcsolják össze a szervezők. Mi a legutóbbi pesti kongresszusunknál pl. dunai hajózásos, városnézéses zenés vacsorát szerveztünk a részvevőknek, de volt már színházi műsoros előadás, múzeumi zenés fogadás és még sorolhatnám a példákat. Fontos, hogy a helyszínhez - mármint a városhoz -, illeszkedjen a program stílusa,jellege, helyszíne.
Van még egy érdekes fogalom a kongresszusok esetén ez pedig a "hölgy program" . Mit is jelent ez?  Napközben amikor a férjek üléseznek, akkor a kíséretükben lévő hölgyeknek a szervezők szoktak külön programot ajánlani. Ennek egy része mindig városnézés vagy valami kulturális program, de a végén vagy egy cukrászdás program vagy egy vásárlási program szokott a zárása lenni.
A kongresszus befejezése után van a gazdasági lezárás, értékelés. Ha jól gazdálkodott a szervező, akkor a végén marad a kasszában. A kongresszus résztvevői fizetnek regisztrációs díjat és különböző támogató még segíti a kongresszus sikeres lebonyolítását. Ezekből jön össze a bevétel. A kiadás fő elemeit itt ill. az előző blogjaimban már elemeztem. Az szokott lenni az általános, hogy a szervezők megállapodnak egy tisztességes jutalékkal (ált. a bevétel 10 -15 %) a megrendelővel és azt leszámlázzák a megrendelő felé. A többi megmaradó összeget - mi legalábbis - átadjuk a megrendelőnek, befizetjük pl. az alapítványukban.
Nem lehet ezzel a 10 - 15 %-kal nagyot szakítani, de tudják aki a kicsit nem becsüli...
Ezenkívül a kongresszusnak van egy gazdaságot segítő hatása is. Itt a helyi vállalkozók cégébe kerül a pénz, nem külföldi szállodásoknak fizetjük ki. Ezét is jó a kongresszus az idegenforgalmi ágazatnak.
Tegnap sikeresen hazaért a 2012-es katalógusunk 1. utja Prágából. Következik az ápr. 15-én induló Hollandia. Még kb. 6 hely van rá. Már nálunk otthon is kezdenek nyílni a tulipánok. (Természetesen holland virághagymák). Hollandiában 1 hónap múlva biztos, hogy szédületes mennyiségben lesznek már a parkokban, és főként Keukenhofban.
Legközelebb egy új témáról írok. Mi lesz az? Ötletem már van, de még lehet, hogy változtatok rajta, ezért most nem írom le előre.

Vissza