Megújítás

2012.11.15.

Elnézést, hogy kicsit elhanyagoltam az írást, de egyrészt nem volt olyan különleges dolog, amit megosztottam volna Önökkel, másrészt igyekeztem behozni az elmaradásaimat. 
Most egy kis véleményalkotásra kérném Önöket. 
Mint tudják 20 évesek leszünk jövőre. Már dolgozik egy 4 fős team, hogy kicsit változtassuk meg a cég arculatát. Ezzel kapcsolatban kérném ki a véleményét mindazoknak, akik ezt szívesen megosztanák velem.
Elmondom, hogy miben gondolkodunk.Hozzá lehet szólni azokhoz, de bármi egyéb olyan dologhoz, ami a céggel kapcsolatos és Önök szerint hasznos lenne, ha megváltoztatnánk.A tervek a következők:
1. Web oldal: Más szín harmóniával; kevesebb szín és kicsit letisztultabb nyitó oldal. Mit értek ez alatt? Nem lesz egyből ennyi információ, banner a nyitó oldalon. Két szín fog (különböző árnyalatokkal) dominálni, a cég két színe a sárga és a lila. A web oldal olyan foglalási rendszer alapja lesz egyébként, melyből úgy lehet egyből foglalni, hogy az rögtön a foglalási rendszerünkbe kerül be és a foglalás során lehet majd látni a szabad buszhelyeket és abból tud választani minden jelentkező (Ez 2013 januárjára lesz végleges). Azonban addig is egy új oldal készül. Szívesen hallgatom meg véleményüket a mostaniról akár pozitív, akár negatív és azt is, hogy változtatnának-e rajta, ha igen miben és hogyan?
2. Katalógus. Aki már évek óta figyelemmel kíséri cégünket az tudja, hogy a front oldal a következő: 3 kis kép függőlegesen : Kultúra, Természet, Nyaralás. Középen egy álló nagy kép, amely mindig természeti kép. Felül a logo, majd PROKO TRAVEL -felírás- alatta Körutazások, nyaralások. A háttér szín változott minden évben csupán (idén mint Önök is tudják ez a sárga volt). Ez a dizájn megy 2003 óta. Most a télinél már volt változtatás (tényleg, aki nem kapott téli katalógust és szeretne az jelezze az info@prokotravel.hu e-mailre), de az csak azért volt, hogy látszódjon, hogy ez másabb mint a nyári. A kérdésem: Önök változtatnának-e ezen, ha igen, hogyan?
3. Facebook. Kevés figyelmet fordítottunk erre eddig. Kérdésem: Önök használják-e a facebook-ot hasznosnak érzik-e a fejlesztését és milyen irányba mennének el a fejlesztés tekintetében. A fő problémánk, hogy 2 oldalunk van: Proko Travel Körutazások és Proko Travel Körutazások és Nyaralások. Lassan 1 éve próbáljuk a 2 oldalt egyesíteni és nem tudjuk. (Ha valakinek van erre jó ötlete, szívesen fogadjuk). Önök a helyünkben fejlesztenék-e a facebook oldalt, ha igen hogyan? Milyen irányba indulnának? Beszélgetős, véleményformáló oldal felé indulnának, vagy az informáló, kicsit hirdetős irányt választanák? Önök bekapcsolódnának-e oda, úgy, hogy írásaikkal, hozzászólásaikkal toppon tartsák az oldalt?
No, egyelőre ennyi. Nagyon örülnék, ha bármelyik témával kapcsolatban lenne véleményük, azt őszintén elmondanák, leírnák még akkor is, ha nem pozitív, mert így tudunk elgondolkodni a hogyan továbbon. Minél többen írnának, annál könnyebb volna a döntés. Ha csak egyik témához van véleménye valakinek azt is ossza meg velem (velünk). Több szem, több vélemény - jobb eredmény. Előre is köszönöm!
 

Vissza