Proko Travel a Mindenki Akadémiáján
2018.01.10.
Nagy büszkeséggel tölt el, hogy december végén a televízió képernyőjén láthattam Szabolcs fiamat. Nem is akárhol, a Mindenki Akadémiája nevezetű műsorban szerepelt előadóként. A főállásban a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományai Karának adjunktusaként dolgozó Szabolcs „Nem üzleti marketing a közintézményekben” címmel tartott előadást.
Szabolcs szerepe a Proko Travelnél
Az egyetem mellett természetesen a Proko életében is jelen van. Családi vállalkozás lévén informálisan folyamatosan kapcsolódik a céghez. Apja, anyja, testvére, és már 6 éve a felesége, Lilla is a Proko csapatot erősíti, így nem meglepő, hogy még a vasárnapi ebédeken is Proko-s kérdésekről (is) beszélgetünk.
Marketing tanácsadás
Emellett formálisan is részt vesz a cég működésében: marketing tanácsadói szerepet lát el. A heti rendszerességű vezetői meetingeken elsősorban marketing irányvonalakra és tevékenységekre hoz ötleteket, lehetőségeket. Legnagyobb szerepe az új kampányok kialakítása során van. A marketingtevékenységeknél sok cég esetén a kapacitáshiány jelenti a fő akadályt. A legtöbben ugyanis – ahogy mi is az irodán belül - a napi teendőkkel, esetünkben legfőképp az utazásszervezéssel kapcsolatos feladatokkal vagyunk elfoglalva. Egy marketing tanácsadó azonban, így Szabolcs fiam is, követi a legfrissebb piaci trendeket, és megfelelő rálátással irányítja a marketingtevékenységek alakulását. Felhívja a figyelmünket az elavult eszközök, módszerek „elhagyására”, és ötleteket hoz az aktuális, új irányok alkalmazására. Neki köszönhető az is, hogy a blogom a jelenlegi formájában működik, mert ő mutatott rá ennek fontosságára.
Munkaerő toborzás
Az említett feladatok mellett egy kvázi munkaerő toborzó szerepet is ellát Szabolcs, eddig 4 munkavállalónk érkezett rajta keresztül a Szegedi Tudományegyetemről – volt hallgatói, szakdolgozói közül. Jó érzékkel szúrja ki a tehetséges hallgatókat, és, ha az elképzelések találkoznak, akkor a Proko állást kínál nekik, miután friss diplomával a kezükben munkát keresnek.
SZTE - Proko együttműködés
Szabolcsnak köszönhetően egy szorosabb együttműködés is létrejött a Szegedi Tudományegyetem és a Proko Travel között. Három évvel ezelőtt alapítottunk egy Proko ösztöndíjat a Gazdaságtudományi Karon, amelyért a legtehetségesebb hallgatók versenyeznek, és a kiválasztottak tandíját átvállalja cégünk. Rendszeresen fogadunk innen gyakornokokat is, akik közül a legjobbaknak szintén állást ajánlunk. Ezen felül a Proko alkalmazottai is részt vesznek az egyetem életében: versenyeken zsűriznek, vagy meghívott előadóként órákat tartanak. Ezeket az együttműködéseket is Szabolcs vezeti le. A Mindenki Akadémiája felvételén a Proko Szegedi irodája is feltűnik!