Áramszünet, káosz, törölt járatok – így hoztuk haza utasainkat az elsötétült Lisszabonból
Blog

Blog

Áramszünet, káosz, törölt járatok – így hoztuk haza utasainkat az elsötétült Lisszabonból

2025.04.30.

Az utazás varázsához nemcsak az új tájak, hanem a váratlan fordulatok is hozzátartoznak. Az alábbi történet egy olyan napot mesél el, amikor a világban mintha lekapcsolták volna a villanyt – szó szerint. A Proko Travel egyik csoportja épp hazafelé tartott az Azori-szigetekről, amikor Lisszabonban egy szinte példátlan áramszünet következett be. A körülmények ellenére a csoport biztonságban hazatért – de a haza vezető út nem volt mindennapi.

Áramszünet egy európai fővárosban

A csoport hétfőn Lisszabonba érkezett repülővel, a délelőtt folyamán még városnézésen vettek részt. Már a Jeromos-kolostornál gyanús jelek mutatkoztak – egy kávézóban például nem működött a kávégép és a pénztárgép, így minden vendéget kitessékeltek az üzletből. Rövidesen kiderült, hogy az egész Ibériai-félszigeten áramkimaradások léptek fel. A helyi idegenvezető családja, ismerősei folyamatosan hívogatták telefonon, és figyelmeztették: a rádióban bemondták, hogy a biztonság kedvéért mindenki menjen haza.

A Proko Travel ügyvezetője, Prónay Bence a helyi partnerrel és a magyar idegenvezetővel, Csobán Lászlóval egyeztetve gyorsan döntött: azonnal a reptérre irányították a csoportot, még kora délután, hogy megelőzzék a forgalmi káoszt. Az autóbuszvezető jelezte, hogy az áramszünet egyre több mindent érint, már a közlekedési rendszer is akadozik. A csoport az út kétharmadánál tartott a reptérre vezető úton, mikor az teljesen bedugult, mindkét irányba lebénult. Mire elérték a repülőteret, az már teljesen sötét volt.

Káosz a reptéren – információ nélkül

A csoport tagjai megérkeztek a reptérhez – de bejutniuk már nem sikerült. A terminálban megszűnt az áramszolgáltatás, ezért az utasokat kitessékelték az épületből. Több ezer ember torlódott fel a járdákon, buszmegállókban, taxi állomásokon – sokan bőröndökből építettek barikádot, ahol próbálták átvészelni a nap hátralévő részét.

Áldatlan állapotok uralkodtak, mintha egy filmet forgatnának. Az idegenvezetőt beengedték a reptérre, ahol sikerült a csoportnak a terminálban lévő boltokban 32 üveg vizet vásárolnia 178 euróért – melyek közül később négyet elloptak más, pórul járt, kitikkadt utasok. Csobán László kialakított egy viszonylag nyugodt területet a csoportnak, ahol közel volt a mosdó, és ahol 4 órán keresztül tudtak várakozni. A terminálba egyesével próbáltak belógni a talpra esett csoporttagok és ételhez jutni, majd egymás között megosztották a megvásárolt készleteket.

Nem volt áram, nem volt mobilhálózat, nem volt internet de még telefonkapcsolat sem. Az idegenvezető csak időszakosan tudott üzenni a Proko Travel központi irodájába. Az ő készülékén váratlan szerencse folytán volt néha térerő és mobilinternet kapcsolat.

Mi lesz a járattal?

A reptéri kijelzők nem működtek, így a Proko Travel munkatársai Magyarországról próbálták követni a járat állapotát. A budapesti WizzAir gép, amely a csoportot vitte volna haza, még a ferihegyi állomáshelyén várakozott. A kérdés csak az volt, hogy elindítják-e Lisszabon felé – és ha igen, lesz-e hol landolnia.

Közben sorra törölték a lisszaboni járatokat. 138 járatot nem indítottak el aznap – ez mintegy 21 ezer utast érintett. A repülők egy részét átirányították Madridba vagy Portóba, mivel Lisszabon nem tudott több gépet fogadni.

Alternatív tervek: gondolkodni két-három lépéssel előre

A Proko Travel azonnal megkezdte az alternatív útvonalak keresését – még a járattörlés előtt. Tudták, hogy ha egyszerre egy gépnyi, azaz 180 utas próbál majd új jegyet venni, minden másodperc számít. Két opciót találtak: egy átszállásos megoldást és egy közvetlen járatot Belgrádba. Ez utóbbit választották.

A csoportot felkészítették arra is, hogy ha kell, szét kell bontaniuk őket több kisebb egységekre, hiszen valószínű, hogy a járattörlés után már nem lehet egyben 27 főre jegyet venni. Előkészítették a foglalási adatokat, kialakították a csoportbeosztást – így amikor este hat óra körül saját kockázatukra megvették a jegyeket a másnapi Lisszabon–Belgrád járatra, már minden készen állt.

Ezután fél órával hivatalosan is törölték a lisszaboni járatot. Tíz perccel a törlés után már csak egyetlen hely maradt azon a gépen, amelyre a Proko előrelátóan lefoglalta a teljes csoportnak a jegyet.

A szálláskeresés pokla – áram nélkül, adat nélkül

A következő kihívás az aznap éjszakai szállás volt – 27 főre, úgy, hogy sem a telefon, sem az internet nem működött. A szállodai rendszerek nem tudtak frissülni, az online adatbázisok megbízhatatlanná váltak. Az idegenvezető egy, a reptéren veszteglő másik csoport buszát vette igénybe – a jármű pontosan 27 főt tudott szállítani, ami hihetetlen szerencse volt, hisz a csoport idegenvezetővel pont ennyi emberből állt. A busz végül 200 kilométeren keresztül járta be Lisszabont és környékét szállás után kutatva.

Összesen 11, az utazási iroda által előzetesen megadott címet látogattak meg, de mindenhol vagy zárva volt az elektromos ajtó, vagy a kártyás szobanyitás nem működött az áramkimaradás miatt, vagy pedig egyszerűen teltház volt.  Szállodáról-szállodára járt a Prokós csoport órákon keresztül, de mindössze egyetlen szabad szobát találtak.

Felmerült, hogy a buszban kell éjszakázniuk, de ezt a sofőr nem engedélyezhette. A Proko felvette a kapcsolatot a konzuli segélyszolgálattal is, de a portugál külképviselet elérhetetlen volt – sem telefonon, sem e-mailben nem működött az összeköttetés.

Lisszabon teljes sötétségbe burkolózott. Csak az autók reflektorai biztosítottak világítást és az Április 25. híd, ami egy generátor segítségével ikonikusan, teljes kivilágításban pompázott.

Egy váratlan mentőöv – és egy csoda

Este 10 körül fordult a kocka: végre kapcsolatba tudtak lépni a portugál partnerrel, aki talált egy szállást a közeli Cascais városában. Az áramszünet miatt egy csoport nem érkezett meg – a szobák üresen álltak. A partner autóba ült, személyesen egyeztetett a szállodával, és mire a Proko csoportja megérkezett, már osztották is a szobakulcsokat.

A Pestana Hotel Cascaisban gyönyörű fekvésű, óceánra néző, négycsillagos hotel. Tágas szobák, terasz, medence – és ami a legfontosabb: fedél, nyugalom, biztonság. Míg mások a reptér környéki füveken vagy az állomások padjain próbálták átvészelni az éjszakát, a Proko csoportja kényelmes ágyban pihenhetett. A hotel talpra esett személyzete még egy rögtönzött vacsorát is feltálalt a sokat látott magyar csoportnak.

Másnap bőséges reggelit kaptak az utasok, majd az idegenvezető feltalálta magát és programon kívüli városnézést tartott Cascaisban.

Az utasok ebédelni is tudtak a helyi éttermekben. Az áramellátás és az infrastruktúra ekkorra már nagyjából helyreállt. A csoport a délutáni órákban időben és zavartalanul kijutott a reptérre, majd Belgrádba repült. A belgrádi reptéren már várta őket a Proko által szervezett magyar busz, amely hazaszállította őket Budapestre.

A háttérben: felelősség, gyors döntés, emberi gondoskodás

Ez a történet egy rendkívüli nap krónikája – de minden mondata mögött ott van, mit jelent egy megbízható utazási irodával utazni. Amikor váratlan helyzet áll elő, nem a kifogások, hanem a megoldások születnek meg. Előre gondolkodva, kockázatot vállalva, de minden döntésben az utasok biztonságát tartva szem előtt.

Igen komoly összegért kellett hirtelen buszt bérelni, szállást fizetni, új repülőjegyeket venni – de a Proko egy pillanatig sem tétovázott. Mert ha az ember egyszer útra kel, a legfontosabb, hogy legyen, aki gondoskodik róla. Egy áramszünet sötétbe borította a várost – a kiszámíthatatlan helyzetben mégis sikerült biztonságosan hazajuttatni utasainkat.

Hornyák Sándor Péterné, aki tagja volt e különös kalanddal záródó utazásnak, hazaérkezést követően egy telefonbeszélgetésben elmondta, Csobán László kiválóan vizsgázott emberségből. Fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy az embertelen körülmények ellenére az utasok a lehető legkomfortosabban érezzék magukat és abszolút példamutató volt a hozzáállása ebben a szorult helyzetben. Hálásak vagyunk a Proko Travelnek, hogy megoldották a hazajutásunkat.

Vannak pillanatok, amikor nem a látnivalók, hanem az emberi összefogás marad meg emlékként.

Ezért is hiszünk abban: utazni csak együtt érdemes.

 

Vissza

Fontosnak tartjuk az adatok védelmét

A böngészési élmény fokozása, a személyre szabott hirdetések vagy tartalmak megjelenítése, valamint a forgalom elemzése érdekében sütiket (cookie) használunk. A "Mindet elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhat a sütik használatához. Adatkezelési tájékoztató