Lengyelország nemcsak egy úti cél, hanem élő történelem és sokszor meglepő felfedezés is. Kéki Viktória, a Proko Travel lengyel specialista idegenvezetője mesélt arról, miért tud ennyire közel kerülni ez az ország az ember szívéhez.

Hogyan talált rád az idegenvezetés?

2012-ben lettem idegenvezető. Addig csak kerestem a helyem. Közgazdasági végzettségemmel külkereskedelemben dolgoztam, de hamar rájöttem, az irodai lét nem nekem való. Éreztem, hogy nem ott vagyok a helyemen.

A családból először édesanyám végezte el az idegenvezetői képzést. Láttam rajta, mennyire szeret embereket kalauzolni, és egyszer csak én is kedvet kaptam hozzá. Szívvel-lélekkel csináltam végig a tanfolyamot. Eleinte lengyel beutazó csoportokat fogadtam, majd elkezdtem kiutaztatással is foglalkozni. Ma már a Lengyelországba szervezett csoportos utazások állnak a legközelebb a szívemhez.

Miért éppen Lengyelország?

Mert számomra ez nem csak egy desztináció.

Nagymamám tipikus lengyel asszony volt: erős, bátor és nagyon szeretett utazni. Volt benne kurázsi. Egy alkalommal a hatéves édesanyámat hozta el Budapestre. Az állomáson „szoba kiadó” táblával álló asszonyok közül éppen apukám nagynénjéhez lépett oda, majd nála béreltek szobát. Később a családon keresztül találkoztak a szüleim. Édesanyám Magyarországra költözött a szerelme miatt, és egy idő után már magyarul is álmodott. Magyarország a második otthona lett, egy ideje pedig lelkes idegenvezető Budapesten.

Nagypapám zakopanei őslakos volt. Gyerekként minden nyarat Lengyelországban töltöttem a nagyszüleimnél. Imádtam ezt az idilli gyermekkort. Az unokatestvéremmel fürödtünk a kristálytiszta tavakban, majd nap végén a tehenek között, a legelőkről néztük a naplementét.

A mai napig, ha Lengyelországba utazom egy csoporttal, mindig melegséggel tölt el a megérkezés pillanata, hisz egy kicsit hazatérek.

Hogy tetszik ez a vidék az utazóknak?

Sokan még mindig a nem túl pozitív, régi képet őrzik magukban Lengyelországról. Én is emlékszem a rendszerváltás előtti időkre, a Szolidaritás mozgalomra. Látom, mekkora utat tett meg az ország. 127 évig nem is léteztek önálló államként. Ehhez képest elképesztő, ahol ma tartanak. Gazdaságilag erősek, városaik tiszták, rendezettek. Nagyon büszke vagyok rájuk. Misszióm, hogy megmutassam ezt a magyaroknak.

Az utasok mindig kellemesen meglepődnek. Gdańsk lélegzetelállító. A történelmi belváros, a hanza hangulat, a tengerpart aranyhomokos strandjai – sokan nem is gondolnák, hogy északon ilyen beach várja majd őket. „Olyan, mintha délen lennénk”-mondogatják gyakran.

Zakopane pedig egy élő mesevilág: fodrozódó hegycsúcsok, fából készült épületek. Ahogy a busz felkanyarodik a hegyekbe, szinte sűrűbb lesz a levegő. Ott mindig érezni lehet, hogy más ritmusra váltanak az emberek.

Van olyan pillanat, ami mindig különleges útjaid során?

Igen. A krakkói Wawelben, Báthory István sírjánál mindig elénekeljük a csoporttal a székely és a magyar himnuszt. Furcsa és megható érzés Lengyelországban a magyar himnuszt énekelni. Azokban a pillanatokban nagyon erősen jelen van a lengyel–magyar barátság. Ez a kapcsolat történelmi, mély és őszinte. Bármilyen politikai korszak is volt, ez a barátság mindig megmaradt.

Mit tapasztaltok, milyenek a lengyelek?

Vendégszeretők, közvetlenek, hangosabban nevetnek, sok élet van bennük. A magyarok általában csendesebbek, de hamar megszeretik ezt az energiát. A vallás is erősebben jelen van a mindennapokban. A fiatalok jólneveltek, tisztelettudók. Nem teherként élik meg a hitet, hanem tartást ad nekik.

Milyen a lengyel húsvét?

A lengyelek az ünnepeket és talán az életet is intenzívebben élik meg. A szentmisék meghittebbek, hangsúlyosabbak.

Húsvétkor egy kosárba teszik a sonkát, a kenyeret és elviszik a templomokba megszenteltetni. Díszített „pálmákat” készítenek, tulajdonképpen ezek olyanok, mint nálunk a barkafák. Cukorból készült bárány vagy bárányformájú torta kerül az asztalra, amely az ártatlanságot szimbolizálja. A tisztaság ünnepe ez számukra. Ezek a hagyományok sok utast mélyen megérintenek.

Hol lehet átélni az „Ott állni más” élményt?

Lengyelországban különösen sok ilyen hely van: Ott állni Gdańsk kikötőjében és nézni a vizet, Zakopane hegyei között és hallani a madárdalt, vagy a Wawelben, és együtt énekelni a magyar himnuszt egészen más.

Ha a csoporton érzem a lelkesedést és az érdeklődést Lengyelország iránt, vagy ha kérdeznek és jókedvűek, akkor tudom, hogy sikerült átadni valamit abból, amit én is érzek ezzel a csodálatos országgal kapcsolatban.

Az interjút Prónay-Hörömpő Lilla készítette