Hírlevél feliratkozás
Értesüljön akcióinkról első kézből, iratkozzon fel hirlevelünkre!
Blog
Dr. László Boglárka regényként meséli a világot
2026.04.28.
Tanítani és mesélni szeretek a legjobban
A magyar–francia szak mellett művészettörténetet hallgattam, majd – egy kis baráti élcelődés hatására – jelentkeztem a jogi egyetemre is. Azt mondták a barátaim, úgysem tudnám bölcsészként megtanulni azt, amit nekik kell. Nos, megtanultam.
Később egyenes út vezetett a nemzetközi jog felé, ahol a nyelvtudásom fontos szerepet játszott. Az ENSZ nemzeti emberi jogi intézményénél dolgozva gyakran kalauzoltam külföldi jogászokat Budapesten, és már akkor is azt éreztem: a tudást átadni, kultúrát közvetíteni – ez az én világom.

Az első szerelem: Párizs
Gyerekkoromban sokat utaztunk a szüleimmel a szocialista országokba – vállalkozó kedvük messzire vitte a családot. A rendszerváltás után az első utam Párizsba vezetett. És mint minden első, örök szerelemmé vált.
Az első francia utam óta igyekszem népszerűsíteni ezt a páratlan kultúrát. Lépten-nyomon keresem azokat a kapcsolódási pontokat, ahol a francia és a magyar történelem és kultúra összeér. Küldetésemmé vált, hogy együtt bontsuk le azokat az előítéleteket, amelyek – történelmi okokból – sokszor még mindig bennünk élnek.

Idegenvezető és író – ugyanaz a feladat
Ma már a munkám ritmusa határozza meg az életemet, és éppen ebben találtam meg az egyensúlyt. Az utazási főszezonban kulturális körutakat kalauzolok, ősszel és télen pedig történelmi regényeket írok.
Sokan kérdezik, hogyan fér meg egymás mellett ez a két világ. Valójában mindkettőben ugyanaz a feladat: érdekesen mesélni.
A történetek, amelyeket a regényeimben írok meg, ott vannak az útjaimon is. A kultúrtörténet, a történelmi összefüggések, a háttér, mind életre kelnek egy-egy város vagy táj mögött. És ha az ember érti őket, egészen másként látja az utcákat, tereket.
A nemzetközi jogi tudásom is gyakran visszaköszön egy-egy út során. Egy aktuális vagy múltbeli konfliktus esetleg egy történelmi, diplomáciai döntés megértése mindig hozzáad azon ország jobb megismeréséhez, ahol járunk.

Az utazás, mint tanulás
Az utazás tanulás. A világot tanuljuk, és közben önmagunkat is.
Az utazás nemcsak helyek felfedezéséről szól, hanem arról is, hogy kilépünk a saját ritmusunkból. Nem ugyanakkor vacsorázunk, nem ugyanúgy élünk, mint otthon – és ez sokszor feszültséget is hoz magával.
Amikor egy csoport elindul, az mindig egy kicsit „jól szervezett pánik”. Az ismeretlenbe induló utasok fejében számtalan kérdés kavarog: hol lesz a következő megálló, mennyi ideig tart az út, mi történik, ha valami nem a terv szerint alakul?
Ilyenkor az egyik legfontosabb feladatom, hogy megnyugtassam őket. Hogy érezzék: rugalmasan kezeljük a helyzeteket, és együtt minden megoldható. Nem egy kőbe vésett forgatókönyvet kell követnünk – sokszor éppen az a legszebb, amikor kicsit a saját utunkat járjuk.
És amikor ez a feszültség feloldódik, megérkeznek az igazi utazáshoz. Nemcsak fizikailag.

A történelmi regények világa
Gyerekkorom óta vonz a történelem, leginkább az egyéni sorsokon keresztül. Az érdekel, hogyan formál egy korszak emberi életeket.
A legjobb barátnőm történelem szakos tanár, és gyakran meséli, hogy a történelem ma az egyik legkevésbé kedvelt tantárgy. Talán azért, mert a tananyag nem mutatja meg az összefüggéseket. A diákok nem látják a miérteket, nem alakul ki bennük egy átfogó kép egy adott korral kapcsolatban.
Énekből a 19. századnál tartanak, rajzból a reneszánsznál, történelemből a barokkot tanulják – és közben elveszik az egész egysége. Nem derül ki, mi miért történt. Miért viseltek rizsporos parókát? Miért épültek labirintusok a francia kertekben? Hogyan függ össze a divat az időjárással vagy a társadalmi problémákkal? Pedig ezek a legizgalmasabb dolgok.
A könyveim – legyen szó a Párizs, 1867-ről vagy más történetekről – mindig egy adott korba ágyazva mutatják meg az emberi sorsokat. Szeretek teljes képet adni: mi történt ugyanabban az időben a világ más pontjain.
1867-ben például Alfred Nobel felfedezte a dinamitot, és az orosz cár ekkor adta el Alaszkát is, hogy elkerüljék az államcsődöt. Ugyanebben az évben kivégzik Habsburg Miksa mexikói császárt, Henry Dunant pedig a párizsi világkiállításon népszerűsíti a Vöröskereszt eszméjét. Ha ezeket az eseményeket összekapcsoljuk, a történelem egyszerre élővé válik.

A helyszínek lelke
Számomra elengedhetetlen, hogy fizikailag is jelen legyek egy helyszínen, mielőtt írni kezdek róla. Elmegyek, megismerem a hangulatát, sétálok az utcákon, elidőzök a tereken.
Diplomáciai leveleket, korabeli sajtót olvasok, kutatok, történeteket gyűjtök – de a legfontosabb mégis az, hogy megérezzem a hely szellemét. Azt a nehezen megfogható réteget, amitől egy város több lesz puszta épületeknél.
Az utazás igazi hatása
Az utazásaim során vannak pillanatok, amelyek kitörölhetetlenül belénk ivódnak.
Az egyik ilyen számomra az volt, amikor eljutottam a Kínai Nagy Falhoz. Csak álltam ott, és nem tudtam továbbmenni. Éreztem, hogy évszázadok húzódnak a lábam alatt, beláthatatlan történelmi távlatok. Félelmetes volt. És közben felemelő.
Akkor értettem meg igazán, mit jelent Gustave Flaubert gondolata: „Az utazás szerénnyé tesz.” Ott, abban a pillanatban valóban megéltem, milyen parányi helyet foglalok el a világban.
Ugyanezt az érzést tapasztaltam Afrikában is, a szabad ég alatt. Hiába láttam ezerszer a szavannát képeken vagy filmeken – a valóság egészen más. Ott állsz, és egyszer csak megérzed: ez sokkal nagyobb nálad.

Mit ad az utazás – és mit ad az írás?
Az én belső késztetésem a tanítás. A történetmesélés. Ha megtudok valami újat, azonnal tovább akarom adni. Örömet szeretnék vele okozni másoknak. Az első regényemből például rengeteg oldalt ki kellett húzni, mert túl sok volt benne a művelődéstörténeti ismeretanyag. De ez vagyok én: szeretem a tudást.
Az idegenvezetés és az írás valójában ugyanarról szól. Arról, hogy történetté formáljuk a világot – és közben segítünk másoknak is felismerni benne önmagukat.
Az interjút Prónay-Hörömpő Lilla készítette
PROKO HÍRLEVÉL
A jó utak híre gyorsan terjed – de a legjobb, ha közvetlenül Önhöz érkezik. Iratkozzon fel kedvezményes utazási ajánlatokért, inspirációkért és Proko-hírekért.
Fontosnak tartjuk az adatok védelmét
A böngészési élmény fokozása, a személyre szabott hirdetések vagy tartalmak megjelenítése, valamint a forgalom elemzése érdekében sütiket (cookie) használunk. A "Mindet elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhat a sütik használatához. Adatkezelési tájékoztató