Blog

Nagyon érdekes napom volt ma is. Először Indonézia talán legismertebb világörökségét a Borobudur templomot kerestem fel. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A VIII. században épült Budhista templom egyrészt monumentális, másrészt minőségileg is nagyon szép építészeti munka. Különlegesek a kövek csiszolásai, összeillesztései, továbbá nagyon szépek a köveknél a kifaragások.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Döntően lávaköveket találunk itt, amit könnyebb faragni, de színét tekintve sötétebb.

 A templom látványa már távolról is  megkapó. A közel 300 lépcső (melyek meredekebbek, kisebb rálépő felületűek és jóval magasabbak, mint az otthon megszokottak) több teraszt (szintet) köt össze. A tetején lévő sztupák is szép faragásúak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezt követően egy ma is aktív vulkánhoz indultunk. Útközben is sok érdekeset mutatott az idegenvezető. Ezek közé tartozott egy rizsföld, ahol végre közelről is megszemlélhettem egy érésben lévő rizsnövénykét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A dohánylevelek nem voltak annyira különlegesek, mert azok Európában is vannak. Az elgondolkodtató volt, amikor az idegenvezető azt ecsetelgette, hogy a kormány nem nagyon kampányol a cigarettázás ellen (sokan bagóznak is), mert ez az iparág 6 millió embernek ad munkát és az államnak is nagy bevétel, mert a mohamedán vallás miatt az üzletekben, helyi éttermekben nincs alkohol, így ettől az adótól elesik az államháztartás.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A különlegességeket folytatva láttam kakaó-  és kávécserjét, mangófát, hogy a sok trópusi fát ne is említsem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szóval elvittek egy aktív vulkánhoz. Az út során már volt ilyenben részem, de ez más jellegű volt. 2010 október 26-án ez a vulkán ledobta „sapkáját” és a láva folyam kb 20 km-ig mindent betemetett. 7 falut temetett magaalá a láva és a hamu. Ezt kísérte egy 6000 C –os láva füst, ami felégetett mindent a környéken.

A csúcs nélküli vulkán

Egyrészt a vulkán látványa (igaz csak a lábáig mentünk – kb. 8 km-re a csúcstól), másrészt a 2 éve letarolt terület, még szenes fák, hamuval beterített vidék és az ott újrainduló élet nagyon érdekes volt számomra.

A hegy csúcsánál nem felhő, hanem lávagőz

Beszéltünk egy úrral, aki ott lakott és most ismét ott lakik a hegy lábánál. A nagy robajra ébredtek. Azonnal 5-en (!) felpattantak az 1 motorjukra és menekülés be a városba. Sikerült nekik, bár a házukat és mindenüket beterítette a vulkánhamu és a láva (nem is próbálták kiásni, mert úgyis szénné égett) és most új házat építettek és ugyanott laknak. Fel sem merült benne, hogy máshova költözzön, bár a kormány pénzzel támogatná, ha a városba költöznének az itteniek, de a friss láva olyan kiváló termőtalaj, hogy részben ezért sem szándékoznak elmenni, másrész itt érzik magukat otthon.

Házmaradvány, de már a tégla ott van mellette

Több, mint 5000 ember halt meg, mert éjszaka tört ki a vulkán és nem tudott mindenki elmenekülni. Állatok, termés, házaik, ingóságaik mind odavesztek, de ez a férfi is egy hónap után már ment vissza és nézte, hogyan tud ismét ott lakni. Fantasztikus a vegetáció.

Háttérben a láva folyó hamuja, de terem a banán

 Két év után már bambuszerdők és gyümölcsfák mindenfelé! No ezt néztem meg. Tudom, nem ugyanaz képen, mint szabadszemmel, de mellékelek néhány fotót.
 

A füstölgő Merapi vulkán egy banánfa alól

Délután értünk vissza a szállodába. Holnap Jogjakarta néhány látványosságát mutatja meg az idegenvezető, majd repülök vissza Jakartába, hogy holnapután induljak Malajziába.