Nyitólap  /  Blog  /  Ázsia  /  Japán

Japán

2011.03.19.

Az idegenforgalom a gazdaság egyik legérzékenyebb ága. Vegyünk egy mostani konkrét témát: Japán földrengése. Ez hatalmas tragédia az adott országnak, de közvetve más országokra is kihat. Itt most nem a cunamira gondolok, hanem a mi szakmánkra, az idegenforgalomra.
Egyrészt teljesen leállt a Japán felé induló turizmus, másrészt leálltak a japán turisták utazásai is. Európában jó néhány cég, szálloda rendezkedett be a japán turisták fogadására, utaztatására. A szakmai hírforrások által tudom mondani, hogy szinte teljesen leállt a kiutazás is Japánból.
Szintén komoly problémát jelentett elsősorban a kiutaztató irodák számára az Észak-Afrikában lezajló(tt) események. Ez az európai beutaztató irodákat kevésbé rendítette meg, mert ezek az országok inkább fogadó és kevésbé küldő országok. (Ezt mindig úgy szoktuk meghatározni, hogy a turistákkal mit „csinálnak”, fogadják vagy küldik őket.) Szakmai kifejezéssel élve, ezekben az országokban, az aktív turizmus sokkal erősebb, mint a passzív turizmus. Azaz aktív turizmusnak a beutaztató turizmust, a passzív turizmusnak pedig a kiutaztató turizmust hívjuk. Felmerülhet a kérdés miért? Azért mert az adott ország gazdasága szempontjából kell vizsgálni a gazdasági eseményt és a beutaztatás gazdasági hasznot termel, a kiutaztatás során pedig valuta kiáramlás történik. Itt nem szokták azt figyelembe venni, hogy a kiutaztató irodák is fizetnek adót.
Holnap elmegyek egy kis „karbantartásra”. Amíg csak jelentkeznek az utakra  és nem indulnak be a főszezoni utak, azelőtt elmegyek 2 hétre egy termálfürdős üdülőhelyre, ahol különböző kezeléseket kapok, úszók… Tudják hogy van ez, ha az ember elmúlt már 30 éves pár nappal, akkor jobban oda kell figyelnie magára.  Manapság ez már nem jelent kiesést a napi munkából, mert az internet és a mobil telefonok világában a személyes megbeszélés kivételével szinte minden megoldható. Annyi van csupán, hogy nem egyfolytában tudok tevékenykedni, hanem a kezelések függvényében.
Befejezésül még annyit, hogy szépen telnek az utak. A májusi csoportoknál azonban kell még egy kis rásegítés. Gondolják végig a programjaikat, és ha van idejük és kedvük (tudják a pénz a legkevesebb), akkor válasszanak májusi ajánlatainkból. Érdekes, de körutas szempontból sok országban, városban frekventáltabb a május és a szeptember, mint a július és az augusztus, mert nincs olyan hőség. Sajnos ezért nem tudunk előszezoni árakat adni, sőt van ahol még drágább ez az időszak. Való igaz, hogy gyalogolni, város nézni ez jóval kedvezőbb időpont, mint a július, amikor +32 O C kell róni az utcákat. Szóval jöjjenek velünk egy kirándulásra már májusban is. Ajánlatainkat megtalálják a www.prokotravel.hu web oldalunkon is.

Vissza