El Camino, mint szervezett utazás

2017.10.20.

Aki követi a Facebook oldalunkat már láthatta, hogy egy újabb csoportunk teljesítette az El Caminot! Ezúton is szeretnék mindenkinek gratulálni! Fiam, Bence tartott a csoporttal túravezetőként. A következőkben az Ő gondolatait olvashatják a híres úttal kapcsolatban:

Mit adhat egy szervezett El Camino utazás?

A legfontosabb az a támasz, amit egy tapasztalt idegenvezető tud nyújtani. Ha valaki nem beszél idegen nyelveket, vagy nem ismeri ki magát külföldön, akkor rengeteget tud segíteni egy túravezető, aki már többször járt az El Caminon, ismeri a terepet, és tudja, hogy mi merre van. Ezen felül mi több írásos anyagot is összeállítottunk utasainknak: Camino szótárt, egyedi, általunk készített térképet, „Camino Kisokost” kapnak tőlünk a résztvevők. A szállás-kérdés sem elhanyagolható szempont, mert ahogyan azt a zarándok könyvekben is írják: az út egyik stressz forrása, sokak számára, hogy lesz-e hely a zarándokszállásokon, az úgynevezett albergue-ken. A velünk tartó zarándokoknak emiatt nem kell aggódniuk, mert mi a repülőjegytől kezdve, a vonatjegyen át, egészen a szállásokig mindent jó előre lefoglalunk, elintézünk. Tehát a biztonság az, ami egy szervezett El Camino utazás legnagyobb előnye. OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Zarándokok útban Santiago felé…

A felkészülés

A felkészülés nagyon fontos, így indulás előtt 1-2 hónappal mindig tartok egy utas tájékoztatót. Ilyenkor személyesen találkozok a jelentkezőkkel és alaposan átbeszélünk mindent. Idén is közel 3 órán át ismertettem, hogy mire kell számítani. Rengeteg kérdés merül fel egy első El Caminoja előtt álló emberben, amiket itt meg tudunk beszélni. Mit vigyek? Mit ne vigyek? Hogyan készüljek fel fizikailag? És lelkileg? Ezeket a témákat mind végig vesszük. Én elviszem a hátizsákomat teljesen bepakolva, mintha holnap indulnék az El Caminora, és tételesen végigvesszük a tartalmát. Miből, milyet, mennyit viszek… ezek alapján mindenki fel tudja mérni, hogy hogyan áll a saját csomagjával, és mi az, amit még esetleg be kell szereznie. A fizikai felkészülés legfontosabb része szerintem, hogy magát a túrafelszerelést megszokjuk. A felkészülés során ezért mindig azt kérem a túratársaktól, hogy abban a cipőben és azzal a hátizsákkal túrázzanak, amiben majd a nagy útnak is nekivágnak.  Fontos, hogy a cipő be legyen törve, a hátizsák pedig megfelelőképpen be legyen állítva.  Ha valaki túrabotot is szeretne hozni, akkor azzal is „gyakoroljon” a felkészülés ideje alatt. Ezek olyan apróságok, amik igazán megkönnyítik a kezdetet. A lelki felkészülés középpontjában az akaraterő áll. Ha valaki igazán meg akarja csinálni, akkor képes bármilyen akadályt leküzdeni. Ezt bizonyítja, hogy az idén egy túratársunk pacemakerrel, valamint egy 73 éves hölgy, csípőprotézisessel is végigcsinálta az egészet! Nem azt mondom, hogy nem volt egyetlen apró nehézségük sem – az természetesen mindenkinek van – de egy percig sem vonták kétségbe, hogy meg tudják csinálni, és éppen ezért sikerült is nekik. Elmondhatatlanul büszke voltam rájuk!

Mindenkinek a saját Caminoja

Bár csoportosan indulunk neki, az El Caminot mindenki egyénileg járja végig. Amikor megérkezünk, mindig elmondom, hogy innentől kezdve mindenkinek a saját Camino-ja indul. Senkinek nem mondom meg, hogy mikor induljon, mikor érkezzen, és milyen tempóban menjen. Egyedül azt kérem, hogy estére érkezzenek meg a lefoglalt szállásra. Így hát most is volt olyan nap, amikor az első és az utolsó beérkező között 4 és fél óra telt el. Lehet, hogy van aki a gyorsaság mellett dönt, mert számára ez az út egyfajta kihívást, teljesítménytúrát jelent, de akadt olyan is, aki inkább lassan halad, hogy minden fában megtalálhassa a különlegességet, és minden egyes élményt megélhessen.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA Mesebeli erdők közt

Egy igazi csapat

Ahogy az lenni szokott, idén is nagyon szorosan összekovácsolódott a csapat. Már csak annak kapcsán is, hogy minden este együtt aludtunk. (Ugyanis a zarándokszállások hálótermeiben egy légtérben 8, 20, vagy akár 80 ember is alszik.) Viszont az hozott igazán össze bennünket, hogy azonos kihívásokat éltünk meg, amelyek során segítettük és megismertük egymást. Mondhatom, hogy egy támogató baráti társaság alakult itt ki. csoportkép

A santiagoi Katedrális lépcsőjén

Az El Camino hagyományai

Ezt az egyedülálló utazást a hozzá fűződő szokások és hagyományok teszik teljessé. Az első, és legszembetűnőbb szokás, hogy minden zarándok egy Szent Jakab-kagylót visel a hátizsákján. Ez máris egyfajta kapcsolatot teremt a zarándokok között. A személyes kedvencem a köszöntés. Bárkivel találkozol az út során, legyen az fiatal vagy idős, gazdag vagy szegény, és bármilyen nemzetiségű, mosolyogva ránézel és „Buen Camino”-t, azaz Jó utat! kívánsz! Itt nincs jó reggelt, vagy jó estét, mindenki így üdvözli a zarándoktársat. Az út Santiago de Compostelaban ér véget. Itt - a hagyománynak megfelelően – mi is rész vettünk az esti zarándokmisén. Egyszerűen fantasztikus élmény! Ezt a misét kizárólag zarándokok számára celebrálják, a turistáknak ilyenkor el kell hagyniuk a templomot, így csak olyanok vesznek körbe, akikkel ugyanazt az Utat jártátok be… megható érzés! A szentmisét a Botafumeiro, a hatalmas tömjénező meglengetése zárja, melyet soha nem felejt el az ember. Az út földrajzilag itt véget ér, de egy állomás még hátra van. Az El Camino lelki végpontja Finisterre óceáni sziklaszirtjén található. Maga a hely nevének jelentése: „A világ vége”. Az út teljes lezárása itt, egy zarándok hagyománnyal történik: mindenki eléget egy, az El Camino során viselt ruhadarabot a végső lelki megtisztulást jelképezve.

Nekik ajánlom…

Boldogan mondhatom, az utat jövőre is megszervezzük, elsődlegesen azok számára, akik régóta vágynak az El Caminora, mégsem tudtak, vagy mertek egyedül nekivágni az útnak. Nekik szeretnénk segítséget nyújtani abban, hogy elkezdhessék velünk, és ha szeretnék, jövőre, vagy akár 5 év múlva már egyedül csinálják végig a teljes 800 km-t. Már a mostani csoportban is van, aki kijelentette: most, hogy látja milyen ez, és megtanulta a fontosabb dolgokat, 1-2 éven belül mindenképpen be szeretné járni a teljes utat. Egy dolog biztos: aki egyszer járt az El Caminon, a szíve egy kis darabja mindig visszakívánkozik oda… IMAG6797-füles nélkül

Várok mindenkit 2018-ban is! :)

Vissza