Kolumbia drog és félelem nélkül
2015.11.14.
A TAP portugál légitársaság és egy kolumbiai utazási iroda meghívására egy 10 fős magyar delegáció tagjaként 10 napot tölthettem ebben az érdekes dél-amerikai országban.
Bogota 3200 m magasból |
Bárki, amikor meghallotta, hogy hova fogok menni, első kérdése az volt: nem félsz? Induláskor sem féltem, sőt az út során egyetlen olyan pillanat sem volt, amikor minimális veszélyben lettünk volna. Több film szól arról, hogy a kolumbiai határon (reptéren) milyen kemény ellenőrzés és szigor van. Elmondhatom, hogy csak barátságos emberekkel találkoztunk a reptéren. Többször repültünk és mindenki készséges és nagyon kedves volt hozzánk. Több blogbejegyzésben mesélek utunkról.
Bogota felhőkarcolói |
Lisszaboni átszállással összesen kb. 16 óra utazás után érkeztünk Bogotába. Ez a világ egyik legmagasabban fekvő fővárosa a maga 2800 m-vel. Megérkezésünk utáni napon a főváros látványosságainak megtekintésével kezdtük programunkat. Ez kicsit alvajárós volt, mert igaz, megérkezésünk után könnyen elaludtunk a közel 23 órás fenntlét után, de másnap azért éreztük, hogy 7 óra az időeltolódás Kolumbia és Magyarország között. Ez azt jelentette, hogy estefelé pl. 19 órakor már a szervezetünk számára hajnal 2 óra volt. Kb. 3-4 nap kellett ahhoz, hogy a vacsora idejére ne alva járok menjenek étkezni.
Bogotai szép udvarbelső |
Bogota közel 8 milliós város. Ettől függetlenül nem tapasztaltunk akkora forgalmi problémákat, mint pl. Budapesten. Igaz, ebben szerepet játszik az, hogy kevesebb ember engedheti meg magának a személyautót Bogotában, mint Budapesten.
A város fölött van egy hegy, melyre felmentünk. Ekkor 3200 m magasan álltunk. Szép rálátás volt a fővárosra, de futóversenyen ott nem indulnék, mert azért nagyon lehetett érezni, hogy „valaki lopja a levegőt, de piszkosul ám”.
Bogata főutcája |
A belvárosa nagyon hasonlít a Dél-Amerikában található fővárosok többségére. A város központja egy tér (Simon Bolivar szobrával) melynek része városháza, a katedrális és az igazságügyi palota. Van egy sétáló utcája, és körülbelül ennyi a központ. A katedrális (az egész ország erősen katolikus) tipikus hispanolás stílusú.
Főtér a katedrálissal |
Az üzleti negyednél van néhány felhőkarcoló is, mert ahogy ott szokták mondani, egy világvárosnak kell lennie felhőkarcolójának is. Múzeum tekintetében egy nagyon gazdag gyűjteménnyel rendelkező Arany Múzeum is található a fővárosban. Természetesen ezt is megtekintettük. A gyűjtemény nagy része a spanyol hódítás előtti időszakból való, de a XVI. század utáni alkotásokat is megcsodálhattunk. Gazdag és látványos múzeum.
Maszk az Arany Múzeumban |
Különleges időpontban voltunk Kolumbiában, mert az ott tartózkodásunk idején volt a helyhatósági választás. Minden tele volt plakáttal. A választás napját követő napig sok gépfegyveres katonát láttunk az utcákon. Egyik alkalommal le is szállítottak bennünket a buszról, de amikor realizálták, hogy hoppá ezek külföldi turisták, akkor kitalálták azt a szöveget, hogy azért szállítottak le, mert szeretnének közös fényképet velünk. No meglett.
Katonai ellenőrzésünk |
Szóval Bogota önmagában nem egy nagy kaland, de egy- két kellemes napot el lehet itt tölteni. Mi is ennyit töltöttünk, mely során kb. 8 szállodát is megnéztünk. Ezekről majd később.
Sok ilyen faerkélyes ház van Kolumbiában |
Következő bejegyzésemben egy érdekes sótemplomról és a kávéháromszögről fogok mesélni.