Őszi nyaralás Spanyolországban - beszámoló

2017.09.14.

Ritkán alakul úgy, hogy egy szezon alatt két csoporttal is úton legyek, most mégis így történt. A Svájcot, Olaszországot és Franciaországot érintő Csúcs napok mellett idén a spanyol őszi nyaralós csoportot is én viszem, így a héten Katalóniában tartózkodom. Mai bejegyzésemben egy rövid úti beszámolót írok Önöknek! 3 napja érkeztünk meg Lloret de Marba - a nyüzsgő tengerparti városba - ahol a szállásunk található. Bár az első napunk esős volt, most már igazán kellemes időnk van. A levegő hőmérséklete 26-28C°-os, amihez 22-23C°-os tengervíz társul.

Andorra  - Őszi nyaralás Spanyolországban

Andorra - Montserrat

A második napon egy montserrati kolostorlátogatással összekötött andorrai kiránduláson vettünk részt. Az Andorrába vezető több, mint 3 órás busz utunk során a Pireneusok szép hegyormaiban gyönyörködtünk a csoporttal. Ezt követően megérkeztünk a mini állam fővárosába, Vella-ba. Itt megtekintettük a majd’ 1000 éves település legfontosabb építményeit. Bátran állíthatom, hogy minden egyes utas tetszését elnyerte a hely. A mini állam ismert kedvező vásárlási lehetőségeiről. A szabad program keretei között sokan ki is használták a vámmentes vásárlás előnyeit. A délután folyamán érkeztünk meg a montserrati kolostorhoz. Itt megtekintettük a híres Fekete Madonna szobrot, majd megcsodáltuk a katalánok legismertebb zarándokhelyének kiváló panorámáját. Látogatásunkkor a szokásosnál is nagyobb tömeg fogadott bennünket. Ennek két oka lehet. Először is a közelgő Mária nap, hiszen többek között szeptember 12-én is ünneplik ezt a napot. Valamint az, hogy Katalónia nemzeti ünnepe, a Diada előtti nap voltunk ott, melynek apropójából szintén sokan látogatják meg Szűz Mária szobrát.

Fakultatív lehetőségek

A következő nap a pihenésről szólt. Szabadprogram keretei közt sokan döntöttek a tengerparti fürdőzés mellett, de többen választották a szálláson található medence kiélvezését, valamint Lloret de Mar városának felfedezését is. Szándékosan nem szerveztünk barcelonai kirándulást erre a napra, mivel a Diada napján rengetegen mennek be a városba. A nagy tömeggel együtt pedig nem lenne szerencsés a városnézés, lassabban haladnánk, és így nem tudnánk a programot végig csinálni. Holott pont Barcelonában kár lenne bármit is kihagyni! Ezért holnap fogjuk meglátogatni, és végig járni a „kötelező” látnivalókat, mint például a Gótikus negyedet, a Montjuic-hegyet, valamint Gaudi mestermunkáit: a Sagrada Famíliát és az egyedülállóan színes Güell parkot is. Természetesen meglátogatjuk Barcelona Váci utcáját, a Rambla-t is. Kíváncsi vagyok, hogy itt milyen nyomai maradtak a néhány héttel ezelőtti merényletnek. Tegnap Marineland vízi vidámparkjában járt a csoport, ahol a hatalmas csúszdapark mellett delfin- és fóka-show szórakoztatott minket. Az izgalmas nap zárásaként egy fergeteges Flamenco műsort néztünk meg, amit én már többször láttam, mégis megint sikerült magával ragadnia. Szombaton fogunk hazaérkezni, addig még 2 érdekes fakultatív programra lesz lehetősége a csoportnak. Utazhatnak a Földközi-tengeren üvegfenekű hajóval, vagy botanikus kertben ismerhetik meg az ország változatos növényvilágát.

Zárásul csak annyit írnék, hogy remekül telik az utazás, és remélem, hogy a hátralévő napokban az eddigihez hasonló, jó hangulat vár ránk!

Vissza