Svájc 1.
2012.09.07.
Idén most kísérek először csoportot. Egy pécsi zcs-t. (zártcsoport-már írtam arról, hogy ez mit jelent).
Most tartunk a 8 napos túra 2. napján. Írok egy kis úti beszámolót.
Tegnap hajnal fél 5 kor volt a találkozónk. Ha figyelembe veszem, hogy előző este fél 9-ig Szegeden Lion's Klub gyűlésen voltam és utána indultam Pécsre, azt a pár órát, melyet riadt nyúlként (hogy el ne aludjak) aludtam nem voltam egy matyóhímzés a találkozáskor. Szerencsére az utasok nem riadtak el annyira a látványomtól, hogy ne szálljanak fel a buszra. Elindultunk. Mohácsig haladtunk probléma nélkül. Ott szállt fel a csoport második fele, amikor is kiderült, hogy egy fiatal pár nem tud egymás mellé ülni. Az ok roppant prózai. Volt ugyan két szabad hely, 1-1 utas mellett, de egyik utas (mindkettő férfi) sem volt hajlandó az adott helyről megmozdulni. Mivel a szervező jelezte, hogy összeszokott jó csapat, ezért nem csináltunk ülésrendet... Szerencsére mire Budapestre értünk sikerült másik 2 főt meggyőzni és végül a két fiatal egymás mellett utazhat (igaz az utolsó sorban), de ennek is örülnek. A következő problémánk már Ausztriában történt. Eldugult az egyik légkondi vízcsöpögtető és egy kellemes adag víz az egyik utas nyakába löttyent. Megálltunk csináltak a gk-k egy gyors szükségmegoldást, majd este felmásztak a busz tetejére és kipucolták a lefolyót, azóta minden OK. Délutánra már kezdett kulminálni a fáradságom amely egy "borzalmas felismeréssel" gyorsan elmúlt.
Mindig viszek magammal egy cd tárolónyi zenei anyagot és egy tárolónyi dvd anyagot. Nos ez utóbbit ügyesen otthon hagytam. Ez több szempontból is problémás. Egyrészt úti filmekkel változatossá lehet tenni az utat, másrészt amíg megy a film addig az id. vez. pihen. Mivel nincs film, azt az időt is beszéddel kell kitöltenem.Nem mondom, hogy nagyon happy voltam a felismeréskor. Még szerencse, hogy Ildivel 3 nap múlva Svájcban azonos szállodában alszunk, és utánam hozza. Ő a Vonaton, vízen, levegőben csoporttal indul holnap után és a két program egy nap találkozik, úgy, hogy azonos lesz a szállodánk egy éjszakára. Ahogy szokták mondani "így múlat egy magyar úr" Svájcban találkozik a feleségével, úgy, hogy egyikünknek sem kell úti költséget fizetnünk. Igaz a találkozás este 7 órától reggel kb. 8 óráig tart, de ne legyünk telhetetlenek.
Innsbruckban egy új **** szállodában aludtunk. Egész jó volt, bár reggelinél az asztalomhoz telepedő csámcsogó szipogó kínai házaspárt tudnám feledni.
Ma Via Mala és Lugano szerepelt a programunkban. Csodás idő. Először utasaim elszörnyűködtek, hogy 321 lépcső kell a szurdok megközelítéséhez, de végül, azt hiszem 2 fő kivételével mindenki abszolválta a feladatot. Luganoi városnézésemre, ha én lettem volna a vizsgaelnök és ez lett volna a vizsgafeladat, hát max egy 4-t adtam volna. Szerencsére az utasok nálam jobb szívűek és elégedettek. Érdekes, még senki nem utazott a csoportból a PROKO-val. Közép-Svájcban is egy számunkra új szállodában alszunk. Ez is ****-os abból is a jobb fajta. Elegáns, szép, a tóparttól kb. 100 m-re.
Csupán azt nem értem egy olyan szállodában, amely bent van a Michelin katalógusban, miért nincs szobai internetje? Most is a hallban az ölemben lévő laptopról írok. No mindegy. Negyed 12. Megyek feküdni, mert holnap Pilatus kilátó, Luzern, és 3 hágó. Felmegyünk 2500 m főlé. Remélem az időjárás legalább segíti a munkámat, ha már én megnehezítettem a magamét a dvd otthonhagyásával. Azért reménykedek, hogy Ildi utánam hozza.
Ha időm engedi akkor holnap, vagy holnapután folytatom a beszámolóm.