Ausztria Klub

2010.12.08.

Tegnap akartam írni, de sokáig voltam Budapesten és már fáradt voltam hozzá. Tegnap Ildivel először egy továbbképzésen vettünk részt. Mindketten vizsgaelnökök vagyunk idegenforgalmi témában. A minisztériumhoz tartozó NSZFI (Nemzeti Szakképzési és Felnőttoktatási Intézet) küld bennünket különböző vizsgához elnöknek pl. idegenvezető, utazás ügyintéző, idegenforgalmi referens sőt idegenforgalmi iskoláknál voltam már érettségi elnök is... Nos ennek volt a továbbképzése. Nem akarom Önöket untatni ezzel a témával, talán majd egyszer írok erről is, de tény az, hogy ez is abba a továbbképzési kategóriába került, aminek semmi értelme nem volt, azaz annyi volt, hogy kaptunk egy igazolást, hogy részt vettünk a kötelező továbbképzésen. Gondolom Önök is voltak már ilyenen, ahol csak arról nem volt szó, ami a gyakorlati életben fontos és problémás. Ezt követően mentem az Ausztria Klub temetésére.
Mi is ez az Ausztria Klub? 20 éve alakult az Osztrák Idegenforgalmi Minisztérium későbbi (Idegenforgalmi Hivatal) anyagi támogatásával azzal a céllal, hogy az utazási irodásoknak jobban bemutassák Ausztriát. Mi kb. 15 éve voltunk tagjai. Az utóbbi időben én az elnökségnek is tagja voltam.
Nos ennek volt a záró gyűlése, mert az osztrákok kitalálták, hogy ezt megszüntetik.Ez egy nagyon jó szerveződés volt. Eleinte 12 -14 tagja volt. Az utóbbi években duzzadt fel 21 re a tagok száma.
Bevezetőben elmondták, hogy a modern világ, meg hogy az internet bla-bla-bla... és ezért kérik, hogy szavazzuk meg a megszűnésünket. Én felszólaltam nem akarom részletezni, mivel ez egy belső megbeszélés volt, csak annyit  mondanék, hogy jeleztem, hogy nem értek ezzel egyet és nem szavazom meg. A vége ez lett, hogy 2 tartózkodásunk mellett megszavazták a megszűnést.
Mi is volt jó ebben az Ausztria Klub-ban? Évente 3-4 összejövetel volt ennek a 21 utazási irodának, ahol Ausztriáról hallottunk mindig újdonságot. Volt évente 1-2 study tour Ausztriába (2-3 napos), amikor is új területeket mutattak be. Rengeteg információt, anyagot kaptunk az országról. Ez mind segítette azt, hogy ilyen jó utakat tudjunk szervezni, mint amit Önök is tapasztalnak. Az is nagyon jó volt, hogy mind az összejöveteleken, mind a study tourokon ki tudtuk cserélni egymás közt tapasztalatainkat az idegenforgalom általános problémáival kapcsolatban. A résztvevők 50%-nál a tulajdonos vett részt ezeken a megbeszéléseken, mely szakmailag nagyon hasznos volt. Mi (én is) büszkék voltunk arra, hogy ennek is tagjai vagyunk, de most vége. Van terv valamilyen folytatásról, de hogy az milyen és hogyan lesz, az még a jövő zenéje.
Az ember mindig sajnálja, ha valami jó befejeződik. Nos ez is ilyen.

Vissza