Futballhuligánok Franciaországban – de hol marad a foci?

2016.06.13.

Június 10-én megkezdődött a 2016-os labdarúgó Európa Bajnokság. Szomorú hír, hogy Anglia és Oroszország szombaton két helyszínen is összecsapott: a futballpályán és a kikötőben is.

Az EB biztonsági intézkedéseiről már hetek óta beszámoltak a médiumok. Az elmúlt 1 év terrorista cselekményei többeknek félelemre adtak okot. Erről, a véleményem szerint hibás nézőpontról már egy korábbi bejegyzésemben beszámoltam. A szervezők és a rendfenntartó szervek elismerték, hogy a veszély valós, azonban ilyen magas szintű biztonsági intézkedések mellett még nem rendeztek világversenyt. A terroristákkal szembeni óvintézkedésekre szánt erőforrások mellett nem számítottak arra, ami szombaton érte Marseille-t.

Hajrá magyar fiúk! - Magyar foci

Verekedés közben kitört a futballmeccs

A pénteki nyitómeccsen Franciaország Romániát fogadta Párizsban, ahol 2-1-es győzelemmel örvendeztették meg a hazai szurkolókat. Nem volt ilyen felhőtlen a helyzet néhány száz kilométerre a fővárostól. Angol és orosz drukkerek először a város központjában található kikötőben, majd a stadionban is összecsaptak, egy romos várost és számos sérültet hagyva maguk után.

A futball huliganizmus mindenhol jelen van (itthon is), de az említett két ország szurkolói mindig az élen jártak rendbontásban. Már a korábbi világversenyeken is kiemelten őrzött helyszínként kezelték azokat a stadionokat, ahová őket várták. Foghatták is a fejüket a szervezők, amikor a sorsolás úgy hozta, hogy a két csapat már a csoportkörben is találkozni fog.

Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy pontosan mi váltotta ki az összetűzést.

Azonban mélységesen megvetem és elítélem a szombaton történteket. Az Európa Bajnokságnak a legjobb játékosok tudásának és akaraterejének összeméréséről kell szólnia – a futball keretein belül. A rajongók pedig azért utaznak ennyit, hogy a helyszínen buzdítsák a csapatokat.

Anglia ellen Oroszország, mindenki meglepetésére a 92. perben egyenlített. Ezt megelőzően az orosz szurkolók a 85. perc körül görögtüzet gyújtottak, jelzőrakétát lőttek és megindultak az angol szektor felé. Kérdem én, vajon mennyit láthattak hazájuk válogatottjának heroikus egyenlítő góljából vonulás közben? Segítette válogatottjukat a gólszerzésben az, hogy újból verekedésbe kezdtek?

Ahogy azt a labdarúgó szövetég is jelezte, a kikötői zavargásokkal kapcsolatban nem vethet ki szankciókat senkire. Azonban a stadionban történtek mellett ők se mentek el szó nélkül. A görögtüzet gyújtó és jelzőrakétát lövő orosz szurkolóknak három ellenőrzőkapun kellett átmennie, hogy a szigorúan tiltott pirotechnikai eszközöket bevihessék a stadionba. Biztonsági fiaskó történt, amit nem hagynak többet előfordulni.

Reméljük a magyar csapat meccsein ilyen problémák nem lesznek. Koncentráljunk most a magyar utazókra!

Akik még út előtt állnak

A kereslet miatt számos utazási iroda kínál utakat Franciaországba. Azonban ne csábuljanak el az olcsó árak láttán, ilyenkor a megbízhatatlan irodák is hirdetik magukat. A MUISZ által bejegyzett cégeket nyugodt szívvel ajánlom. Akik saját szervezésben utaznak, jobban teszik, ha még itthon megterveznek mindent. A helyszínen a telítettség ellenére is találhatnak szállást, de nagyon magas felárral.

A kiutazóknak javaslom, hogy keressék a kiemelten biztosított szurkolói zónákat!

Reménykedjünk abban, hogy a hétvégi események példátlanok maradnak és a játék miatt izgalmas, de a szervezés szempontjából nyugodt körülmények között zajlik le az Európa Bajnokság.

44 év után a magyar válogatott fiainak szoríthatunk a kontinensviadalon, ami örömteli az egész ország számára! A magyar meccseket én is nézni fogom, családi vagy baráti körben szurkolunk! Bízom benne, hogy felemelő magyar sikereknek lehetünk tanúi!

Hajrá magyar fiúk!

A Proko Travellel egy játékra invitáljuk Önöket! Magyarország eredményein túl az ellenfeleiről teszünk fel Önöknek kérdéseket. Kövessenek minket Facebookon és nyerjenek dedikált Európa Bajnokság labdát! 

(játék lezárult)

A múlt héten megígértem Önöknek, hogy megosztom az idegenvezetők által kitöltött kvíz megoldásait. A linkre kattintva eljuthatnak a bejegyzéshez, aminek az alján megtalálhatják!

Vissza