Valentin-nap a világ körül
2020.02.10.
Kitekintő más országokra
A szerelem szó hallattán legtöbbünknek Párizs és Franciaország jut elsőként eszünkbe. Felsorolásomat így stílszerűen ezzel kezdeném. Franciaországban már a szerelmesek ünnepét megelőző néhány napban érezni lehet a szerelmet a levegőben. Jellemzően február 12. és február 14. között rózsák borítják a házakat, illetve a fákra szerelmes üzeneteket rejtenek. A franciák híresek romantikus hozzáállásukról. A legtöbb lánykérés is itt történik a szerelmesek ünnepén, de egy átlagos hétköznapon is sok boldog „Igen”-t hallhatunk az Eiffel-torony közelében. Hiába, ezt a várost minden szerelmespárnak látni kell.
Egy másik köztudottan romantikus európai nemzet, ahol szintén számos lánykérés zajlik az év minden időszakában, Olaszország. Az eljegyzések mellett a már házas párok is előszeretettel látogatják meg az ország ikonikus szerelmes pontjait. Manarolában található például az egyik leghíresebb szerelemlakat híd, ahol a szerelmesek elhelyezhetik szerelmük zálogát és kulcsokat a tengerbe dobják ezzel is biztosítva szerelmüket az idők végezetéig.
Ha azonban kicsit távolabb és kicsit kevésbé romantikus nemzet szokásait ismernénk meg, akkor ajánlom figyelmükbe Japánt. Habár február 14-én a világ nagy részén a nők kerülnek középpontba és őket halmozzák el virággal, csokival, vagy akár egy kis utazással, Japánban ez nem így van. Február 14-én, ugyanis a férfiak azok, akik ajándékot kapnak a hölgyektől. Természetesen a hölgyek sem maradnak ajándék nélkül, nekik azonban erre pontosan egy hónapot kell várniuk, hiszen őket március 14-én köszöntik az urak.
Japán azonban nem egyedülálló azzal a szokással, hogy nemcsak február 14-én ünnepelnek. Dél-Koreában például minden hónap 14-ik napja kiemelten fontos a szerelmespárok életében. Minden hónapnak megvan a tematikája, így például májusban rózsát, júniusban csókot adnak egymásnak a szerelmesek. Kakukktojás a hónapok között az április, amikor az egyedülállók találkoznak és vigasztalják meg magukat, fekete tésztával. Ezt a napot, pont ezért Fekete-napnak is nevezik a helyiek.
Országok, ahol nem február 14-én van Valentin-nap
Amerikának köszönhetően a legtöbb országban február 14-én ünneplik a Valentin-napot, azonban van néhány ország, ahol egy egészen másik időpontban ünneplik egymást a szerelmesek.
Ilyen például a nem is olyan távoli Csehország, ahol május elsején ünneplik a szerelem ünnepét. Hiedelmeik szerint a virágzó cseresznyefa alatt elcsattant csók szerencsét hoz a szerelmespárnak, amelyet sokan fotóval is megörökítenek.
A temperamentumos spanyolok Valenciában ennél kicsit nagyobb feltűnést keltve ünneplik a szerelmet ősszel, október 9-én, Szent Dionysius, a szerelem védőszentjének napján. Számukra ez az év legromantikusabb napja, amikor a férfiak marcipánfigurákkal kedveskednek párjuknak, valamint felvonulásokat tartanak, amelynek páratlan hangulatát érdemes egyszer mindenkinek megtapasztalnia.
Ha már megemlítettem a felvonulásokat, akkor nem maradhat ki felsorolásomból Brazília sem, ahol a szerelmesek napját tömeges esküvőkkel ünneplik június 12-én. Itt azonban azon hölgyeknek is külön szokása van, akikre még nem talált rá a szerelem. A magyar Luca-napi hagyományokhoz hasonlóan, itt is különböző rituálék vannak, amivel az egyedülálló lányok próbálják meg becsalogatni a szerelmet életükbe. Ilyen például, hogy a számukra rokonszenves férfiak nevét felírják egy-egy cetlire, majd másnap – Szent Antal, a házasság védőszentjének napján – kihúznak egy nevet, aki a jövendőbelijük lesz. A tömeges esküvőkhöz képest ez nem olyan látványos, azonban mindenképpen említésre méltó, kedves hagyomány.
Valentin-nap, de nem a szerelmesek napja
Valenin-napi kitekintőm végéhez közeledve úgy gondolom érdemes megemlíteni néhány nemzetet, ahol február 14-én nem a szerelmeseket és a szerelmet ünneplik. Az egyik ilyen ország Finnország, ahol február 14. a barátság napja. Ezen a napon az egymáshoz közel állók képeslapot adnak egymásnak ezzel is megemlékezve a köztük kialakult különleges szövetségről. Úgy gondolom, hogy ez egy olyan dolog, ami szintén nagyon hangsúlyos, hiszen barátaink is fontos szerepet töltenek be életünkben.
A barátokat azonban sokan egy jó borral ünneplik meg. Számukra lehet igazán kedves Bulgária, akik február 14-én nem másokat, mint a borkészítőket ünneplik, hiszen február 14-e Bulgáriában a Borkészítők Napja. Ezen a napon a párok az ország legjobb boraiból isznak meg néhány pohárral.
Meglátásom szerint a fent említett különleges - és időnként vicces - szokások üde színfoltok egy-egy ország életében, amelyeket érdemes mindenkinek legalább egyszer meglátogatni – még ha nem is feltétlen Valentin-napon. Ha úgy gondolja, hogy a különleges szokások helyett biztosra menne és megünnepelné kedvesével a Valentin-napot, de bizonytalan az ajándékban, akkor nézzen szét ajánlataink között, hiszen az utazás egy örök élmény, és ahogyan kedvese, úgy „…Ön is megérdemel egy kis pihenést!"