– Mióta dolgozol autóbuszvezetőként?

– 35 éve.

– És mióta dolgozol a Prokónál?

– Gyulával már korábban is együtt dolgoztam az Ibusznál. Sok akkoriban még ismeretlen, nehezebb útvonalat kvázi együtt derítettünk föl. Többéves munkakapcsolat volt már mögöttünk a Proko előtt is. Aztán amikor Ildivel megalapították a céget, rögtön csatlakoztam hozzájuk. Gyakorlatilag a kezdetektől velük vagyok. Már az első nyáron együtt dolgoztunk, az első spanyol utakon. Majd jött Hollandia, később pedig folyamatosan szerveződtek az újabb és újabb utak: Nordkapp, Portugália és még sok más útvonal.

– Hogyan alakult úgy, hogy Ildivel kezdtél el ilyen szorosan együtt dolgozni?

– Amikor Ildi idegenvezetőként csatlakozott a Prokóhoz, Gyula azt mondta neki: „Menjél Zolival, majd ő segít neked.” Akkor már volt mögöttem pár év gyakorlat, Gyula pedig bízott bennem. Aztán a következő szezonban Ildi újra velem szeretett volna jönni. Amikor már több útja lett, praktikusabb volt neki szezon elején bepakolni a buszba, majd a szezon végén kiköltözni belőle. Az is könnyebbséget jelentett, hogy én is Szegedről indultam.

– Szerintem azért nem csak emiatt ragaszkodik hozzád, hanem a személyed miatt is. Gondolom, az évek alatt nagyon összecsiszolódtatok.

– Valóban, jól megértjük egymást. Sok mindenben hasonlítunk, sokszor azonos a véleményünk és az érdeklődési körünk is. Például mindketten szeretjük a természetjárást. Az útjain gyakran én is részt veszek a túrákon, élvezem ezeket a programokat, szeretem a hegyeket.

Télen-nyáron vonz a természet. Az elmúlt négy telet is Tirolban töltöttem, ott dolgoztam, tehát ugyanúgy szeretem ezt a világot, mint ő.

– Azt hiszem, ennyi idő után már inkább barátok vagytok, nem csak a munka köt össze titeket.

– Igen, 30-egynéhány év alatt valóban összecsiszolódtunk. Ildi családját is jól ismerem, a fiai a szemem előtt nőttek föl. A lányom pedig Ildiék keresztlánya lett. Ez már nemcsak munkakapcsolat, hanem valóban inkább barátság.

– Ez azért is nagyon fontos lehet, mert rengeteg időt töltötök együtt. Nem mindegy, hogyan jöttök ki egymással.

– Így van. A szó szoros értelmében sokszor össze vagyunk zárva. Ha ennyi időt tölt az ember valakivel, nem mindegy, milyen a kapcsolat. Kis túlzással szinte egész nap egymás mellett vagyunk, csak az éjszakákat töltjük külön. Reggeltől vacsora utánig együtt vagyunk, sőt sokszor még vacsora után is beszélgetünk, megbeszéljük a következő napot.

Sokkal könnyebb állandó partnerként együtt dolgozni. Ildi tudja, hogy nekem milyen elvárásaim vannak az utasok felé a busszal kapcsolatban, én pedig ismerem az útvonalait, a programjait, a napok beosztását. Tudom, min szokott változtatni a napi programban, és mi az, amihez ragaszkodik. Ezeket előre megbeszéljük, így napközben már nem kell velem külön foglalkoznia. Ő nyugodtan tud mesélni az utasoknak, én pedig csinálom a dolgomat. Neki csak arra kell figyelnie, hogy amikor megérkezünk, kinyitom az ajtót, és mehetnek.

Úgy tudom, hogy szereti azt a vezetési stílust, ahogyan én vezetek. Sokszor elmondta már: nem azért ragaszkodik hozzám, mert más sofőrrel ne jönne ki jól, hanem mert az én vezetésemhez már hozzászokott. Velem ő is biztonságban érzi magát, és az utasokat is biztonságban tudhatja.

– Te szoktál máshova is utazni? Egyéni utakra? Vagy annyit utazol, hogy már nincs rá igényed?

– Van egy hobbim, a motorozás. A barátaimmal négy-öt napra el szoktunk menni valahova: Ausztriába, Romániába vagy a környékre. De igazából nem is az a lényeg, hova megyünk, hanem hogy együtt legyünk. Számomra ez a kikapcsolódás, ez a nyaralás.

– Körülbelül két éve új szlogenünk van: „Ott állni egészen más.” Hogy látod, tetszik az utasoknak? Használják? Benne van már a köztudatban?

– Szerintem az előző sem volt rossz: „Ön is megérdemel egy kis pihenést.” De az új sokkal jobban működik. Amikor fölküzdjük magunkat egy hegy tetejére, és elterül előttünk a panoráma, akkor szinte mindig elhangzik ez a szlogen valakinek a szájából. Mert azért ott állni tényleg egészen más. Volt olyan is, aki átköltötte. Kiült egy padra, és azt mondta: „Ott ülni egészen más.” Szerintem naponta egyszer biztosan előkerül a beszélgetések során.

– Az utasok veled is olyan közvetlenek, mint az idegenvezetővel? Vagy veled kevésbé, mert nem akarnak zavarni vezetés közben?

– A törzsutasokkal már igazán jóban vagyunk. Az utasaink között általában legalább 50% a visszatérő vendég. Sokan tehát nem először találkoznak velem. Az új utasok pedig látják, milyen közvetlen a hangulat a régi ismerősökkel, és ettől ők is oldódnak az út során. Könnyebben elfogadnak.

Nagyon sok visszatérő utasról el lehet mondani, hogy még ha nem is napi szinten tartjuk a kapcsolatot, tényleg őszintén örülünk egymásnak, amikor találkozunk egy úton. Az út elején gyakran mondják: „Azért egyik este üljünk majd össze beszélgetni.”

– Ildivel is beszéltünk már erről, hogy milyen különleges dolog, amikor ennyi törzsutas ragaszkodik hozzátok. Te mennyire érzed úgy, hogy a törzsutasaitok szinte egy összeszokott baráti társaságot alkotnak?

– Teljesen így van. Vannak olyan útjaink, amelyek gyakorlatilag belső szervezésben telnek meg. A legnagyobb törzsutasunknak, Dr. Spieglné Füzes Áginak jövőre lesz a 100. útja a Prokóval. Egy speciális utat szervezünk erre az alkalomra.

A régi utasok már most egyeztetnek, hogy kiket hívjanak az útra. Nem úgy szervezik, mint egy teljesen zárt csoportot, de van például egy kiskunfélegyházi hölgy, aki összegyűjti azokat az utastársakat, akik az évek és az utazások során barátok lettek. Felhívja a régebbi utastársakat, hogy „te is gyere, jelentkezz majd arra az útra”, és így szépen összeáll egy jó csapat. Így a törzsutasok között tényleg kialakult egy szorosabb baráti társaság.

– Ez nektek is jó élmény lehet, hogy sokszor ismerősöket üdvözöltök a buszon.

– Teljesen más hangulatot ad az útnak. Amikor érzi az ember, hogy szeretettel várják – ha mondhatom így. Sokszor beszélgetünk Ildivel indulás előtt: „Láttad, hogy ez is jön, meg az is jön, meg amaz is jön?” És akkor mondom, hogy igen, jó kis társaság lesz ez így.

Ahogy említettem, nálunk általában az utasok fele törzsutas. Nekem így sokkal könnyebb „rendet tartani” is. Könnyebb elfogadtatni a busz tisztaságával kapcsolatos szabályokat, például azt, hogy nem eszünk a buszon.

A törzsutasaink, akik sokszor már-már a barátaink, ebben is segítenek: az új utasok hamarabb ráéreznek az utazásainkon kialakult szokásokra. Rászólnak egymásra, hogy „vidd le a szemetet, mert itt ez a szokás”, vagy hogy „a túrabotot nem hozzuk föl a buszra, hanem betesszük alulra”. A következő naptól pedig már mindenki tudja, mi a rend.

– Ez tényleg nagyon különleges hangulat lehet, ami nálatok, Ildivel kialakult az utakon. Teljesen meghoztad a kedvem egy osztrák túrához veletek. Köszönöm, hogy bemutattad ezeket a baráti hangulatú utakat.