Szeptemberi feltöltődés a Proko Travellel- II. rész
2019.08.22.
Korábbi blogbejegyzésemben olyan szeptemberi utakról számoltam be Önöknek, melyek során főként a túrázás és a kirándulás a hangsúlyos. Most viszont azoknak szeretnék kedvezni, akik számára a kikapcsolódást inkább a városnézés vagy a tengerparti napozás jelenti.
Rövid, városnézős kirándulások
Vannak olyan utazók, akik szívesebben töltik idejük nagyobb részét a városokban, és az ott lévő történelmi, építészeti emlékek megismerése jelenti számukra a tökéletes feltöltődést. Nekik javaslom, hogy csatlakozzanak a Belgrádtól a Vaskapuig vagy a Lagúnák, templomok, szerelmek elnevezésű utunk egyikére.
Az előbbi kirándulás során ellátogatunk több nevezetes várhoz is, valamint Széchenyi és Vásárhelyi munkásságának nyomába eredünk. A magyar történelem szerelmeseinek egyszer feltétlenül el kell látogatnia Hunyadi János híres győzelmének helyszínére, Nándorfehérvárra és meg kell hallgatnia az igazi déli harangot, mely a csata emlékét őrzi a mai napig. Később, dunai kirándulásunk során Szendrő várába tekintünk be, hogy megnézzük hol töltötte Kinizsi Pál utolsó napjait, majd mielőtt hajóra szállnánk átkelünk a Vaskapu erőművön. Hajós kirándulásunk elképesztő látványt tár elénk a 3 szorosnak köszönhetően, amelyeket meglátogatunk. A kazán-szorosi hajókázás során érintjük a szoros legszűkebb szakaszát is, mely arról híres, hogy itt a legmélyebb, 90 méter mély a Duna. Annak érdekében, hogy a kulturális élményeik is kiteljesedhessenek, utolsó napunkat Temesvár csodáinak megismerésével töltjük.
A romantikus beállítottságúaknak a Lagúnák, templomok, szerelmek névre keresztelt utunkat ajánlom, melynek beszédes nevéből már kitalálhatták, hogy az egyik fő úti cél Velence, ahova Punta Sabbioniból hajóval érkezünk meg. Elidőzünk kicsit a hatalmas Szt. Márk téren, valamint többek közt megcsodáljuk a festői Sóhajok hídját és a Dózsepalotát is. A városnézést követően, a délutánt az üveges mesteremberek szigetén, Muranon töltjük, amely az 1291-es törvénynek köszönheti fellendülését, amikor tűzveszély miatt kitiltották az üvegműveseket Velencéből. A régió méltán híres égszínkék tavát, a Garda-tavat és annak egyik nevezetes várát a sirmionei várat is útba ejtjük. Délutánunkat pedig a szerelmesek városában, Veronában töltjük, ahol városnézés közben meglátogatjuk, egyebek mellett, Júlia erkélyét is. A hazaút sem maradhat érdekesség nélkül, ezért megállunk Triesztben, hogy megnézzük a Habsburg idők emlékét őrző Miramare kastélyt.
Tengerparti nyári emlékek
Felsorolásom végére két olyan utat tartogattam Önöknek, melyek során az őszi lehűlés előtt még egy utolsót szippanthatnak a kellemes, mediterrán tengerparti levegőből, hogy könnyebb legyen kivárni a következő nyaralásukat.
Akik eddig még nem tudtak időt szakítani az idei nyaralásra, és azok akiknek annyira jól sikerült, hogy nem bírnak várni jövő nyárig jöjjenek el a Pillanatképek és nyaralás Dalmáciában elnevezésű horvátországi utazásunkra. A Proko Travellel töltött 5 nap során lesz lehetőségük egész napos szabadprogam keretében barnulni és pihenni. Aki egy kis városnézést is szeretne belecsempészni az itt töltött napokba, annak lehetősége lesz ellátogatni velünk az UNESCO világörökség részét képző Trogír városába, mely görög, római és velencei emlékeket is őriz sikátoros utcái között. Ezen felül az UNESCO világörökség gyűjteményének több tagját is megnézzük, mint például a márványból készült római kori Diocletianus-palotát.
Végül, de nem utolsó sorban engedjék meg, hogy pár szót ejtsek az Adria, Postojna és a Plitvicei-tavak elnevezésű útról. Itt mindenből tapasztalhatunk egy kicsit, összes érzékszervünknek eleget téve, hiszen túrázás, tengerparti csobbanás, templomlátogatás mind szerepelnek a listánkon. Sőt, a letenyei határt átszelve, lehetőségünk nyílik Žalec városának nevezetességeit, a sörkutakat végig járni, valamint, ha valamelyik elnyeri a tetszésüket vásárlásra is lesz lehetőség. Túracipőnkre főként a Triglav Nemzeti Park Bohinji- és Bledi-tavánál lesz szükségünk. Az érintetlen természet felkutatását ljubljanai városnézés és a Közép-Európa legnagyobb cseppkőbarlangjának meglátogatás követi. A hűvös barlangi túrát követően az Adriai-tengerparton melegszünk meg, majd utolsó célpontként a Plitvicei-tavakat vesszük irányba, annak megnyugtató hangulatával.
Bízom benne, hogy az elmúlt két bejegyzésem segített Önnek is, hogy megtalálja az Ön számára legmegfelelőbb úti célt legyen az városnézés vagy hegyi kirándulás. Remélem munkatársaim segítségével olyan szép emlékeket gyűjt ezen kirándulások bármelyikén, amelyek felidézése átsegíti majd a borús őszi napokon.