Megkezdődött az előzetes helyfoglalás nyári és őszi útjainkra

2017.12.14.

Eljött az ideje, hogy a karácsonyi sürgés-forgás közben véglegesítsük a 2018-as utakat. Igen, nem elírás, a jövő évre gondolok! Repül az idő, és mire kettőt pislantunk, egy újabb nyár kezdődik, és nekünk már MOST össze kell állítanunk útjainkat egészen 2018 októberéig. Mielőtt bővebben beszélnék a helyfoglalás részleteiről, hadd ejtsek pár szót a 2018-as tavaszi idényről! Örömmel jelenthetem, hogy tavaszi útjainkra eddig kb. 80%-KAL TÖBB (!!) foglalás érkezett, mint tavaly ilyenkor! Olyan Európán kívüli útjaink is teltház közeliek, mint az Ecuadort és Galapagos-t felfedező Látványosságok az Egyenlítő mentén, a Látogatás a Szentföldre vagy A csodálatos Örményország és Grúzia. De említhetném a Tulipánvirágzáskor Hollandiában utunkat is, amely esetében az egyik időpont már teljesen betelt, és a másik időpontnál is csak néhány szabad hely maradt. Utazás a Proko Travelnél előzetes helyfoglalással

Ezúton is köszönöm törzsutasaink töretlen bizalmát!

Nem árt sietni!

Nagyon biztató a nyári-őszi foglalás kezdete is: kedd délben nyitottuk meg a helyfoglalást, és alig 24 óra alatt több mint 400 hely elkelt! A kollégák alig győzik fogadni a telefonokat és rögzíteni a helyfoglalásokat. :) Jelenleg úgy látjuk, hogy 2018 slágerei a skandináv utak, illetve az Alpok és a túrázás szerelmeseinek összeállított „Ildi ajánlásával” utazások. A decemberi helyfoglalás időzítésének a hátterében az áll, hogy utasaink visszajelzései alapján több cég már az év végén, vagy január legelején arra kéri munkavállalóit, hogy adják le az éves szabadságigényüket. Az ehhez szükséges tervezésben szeretnénk segíteni. Aki már tudja, hogy melyik desztináció érdekli, láthatja, hogy mikor fogjuk indítani az adott utakat, és lefoglalhatja ülőhelyét.

Mégis hogyan működik az előzetes helyfoglalás?

Az előzetes helyfoglalás időszakában azokat a jól bejáratott útjainkat nyitottuk meg, amelyeket törzsutasaink kifejezetten várni szoktak. Közel 100 féle útról, több mint 200 időpontról beszélünk. A teljes 2018-as kínálat azonban még bővülni fog ezekhez képest, mivel új útjainkat januárban hirdetjük ki! A helyfoglalásokat irodáinkban és partnerirodáinkban személyesen, illetve weboldaunkon keresztül tudjuk fogadni. Webes foglalás esetében meg kell keresni a kívánt utazást, rámenni az adott út oldalára, és már láthatja is a helyfoglalás opciót.

Előzetes helyfoglalása a Proko Travelnél

 

Fix ülőhely kötelezettség nélkül!

Az előzetes helyfoglalással a konkrét ülőhelyét is ki tudja választani az autóbuszon. Ezen ülőhelyeket kötelezettségmentesen lehet lefoglalni, semmilyen díja nincs. A lefoglalt helyeket február 10-ig ingyenesen fenntartjuk. A foglalások véglegesítésére január közepétől február 10-ig nyílik majd lehetőségük, és csak ekkor kell befizetni a 40% előleget.

Megújított útjaink

Egy új szezonra készülve mindig sorra vesszük az összes utunkat, hogy utasaink és idegenvezetőink visszajelzései alapján min lehet tovább fejleszteni. Ebből kifolyólag több programunk is frissül jövőre. Van olyan, ahol a napok számát módosítottuk, 1 nappal hosszabb, vagy épp rövidebb lett az utazás. Más utak esetében viszont a látnivalók terén történt változás: 1-1 látványosságot kivettünk és mást tettünk a helyére. A Salzkammergut, Ausztria ékszerdoboza utunk például 1 nappal hosszabb lett, és több új látnivalóval bővítettük a programot. A Shakespeare és Robin Hood szülőföldjén és a Kikapcsolódás a Vajdaságban utazásainkat is meghosszabbítottuk egy nappal, hogy még több élményt élhessenek át a résztvevők. A fényűző Nizza és Monaco, valamint a Napsütötte Itália útjainkon azonban rövidítettünk 1 napot, mert úgy láttuk így kompaktabbak és „pénztárcabarátabbak” lesznek.

Hol tartunk…

Az előzetesen foglalható útjaink végleges árai, valamint az új utazásaink január közepén kerülnek fel a weboldalra. Ennek több oka van. A januárban megjelenő katalógusunk egyszerre tartalmazza majd a nyári és az őszi utakat, azaz egészen október végéig kell előre leszerveznünk mindent. Némely repülős útnál ez azonban csak januárban lehetséges, hiszen bizonyos légitársaságok ennyire előre nem tudnak fix menetrendet és árat mondani. A szállásokat és buszokat illetően is hasonló a helyzet, jelenleg is folynak a tárgyalások. Egy teljes szezon utazásainak megszervezése nagyon hosszú folyamat. Több mint 200 időpontról beszélünk, utazásonként 40-45 főről, átlagosan 5 éjszakáról. Ez azt jelenti, hogy kb. 40.000 vendégéjszakát kell lefoglalnunk, és az út teljes programját megszerveznünk. Nyár vége óta egy teljes munkacsoport dolgozik ezen. Tudom, hogy sokan alig várják, hogy lefoglalhassák jövő évi Proko utazásukat, nekik azt üzenem, hogy már csak egy kicsit kell várni! :)  

Vissza