Új katalógusunk már úton van Önökhöz
2019.10.10.
A héten fognak megérkezni törzsutasaink számára a 2019-es újruhába öltöztetett katalógusaink, amelyek az eddiginél színesebbek, illatosabbak. Azonban ami számomra ennél is fontosabb, hogy Önök megtalálják a számukra legideálisabb utazásokat. Ennek érdekében néhány programot továbbfejlesztettünk.
Segítség a katalógus használatához
Először is szeretnék megosztani Önökkel néhány javaslatot a katalógus használatával kapcsolatban. Ha Ön már eldöntötte, hogy melyik hónapra tervezi a következő külföldi pihenését, akkor nagyon fogja kedvelni időrendi táblázatunkat, amely a füzet elején található. A programok havi bontásán felül az ünnepnapokat és a hosszúhétvégéket is jelöltük az egyes úticélok mellett.
Ezen felül a sokak által kedvelt, különféle logók továbbra is segítenek az utak bekategorizálásának megértésében. A legbeszédesebbek és talán a leghasznosabbak ezek közül a katalógus – már, már ismert szimbólumai – a különböző lábbelik, amelyek az programok nehézségi fokára utalnak. Így tehát a magassarkúval jelölt utakra nem csak hölgyeket várunk, hanem a fizikai megterhelés könnyedségére hívjuk fel a figyelmet.
Változások néhány korábbi program esetén
Fontos számomra, hogy Önök elégedetten térjenek haza minden egyes útjukról, ezért munkatársaimmal igyekszünk folyamatosan fejleszteni szolgáltatásainkat. Néhány út során azt tapasztaltuk, hogy ki vagyunk szolgáltatva az évszak adta időjárási viszonyoknak, ezért a tavaszi, valamint a nyári utak alkalmával egy kicsit eltérő programmal készülünk Önöknek. E kategóriába tartozik a Várak és barokk kastélyok névre keresztelt utunk is, amely folyamán tavasszal a Sasfészek helyett, egy ezüstbányába látogathatnak el. Továbbá a Nagy svájci körút során a 2000 m feletti hágók helyett új útvonalat kellett választanunk, hiszen azokhoz csak nyáron engedik fel újra a turistákat.
Akik a sokak kedvencei közé tartozó, Csúcs napok, Híres felvonókon Svájcban, A hegyi doktor újra rendel, valamint Az Osztrák-Alpok virágoskertje című utakat keresik katalógusunkban várniuk kell egy kicsit, hiszen ezek a tájak sokkal gyönyörűbbek és zöldebbek a nyári hónapokban, így a következő katalógusunkban már meg fogják őket találni.
Néhány utunk alkalmával a saját tapasztalataink és az Önök visszajelzése alapján új szállásokat választottunk, annak érdekében, hogy biztosan ki tudják magukat pihenni az egész napos városnézések és túrázások után. A fejlesztés a következő úti célokat érinti: a Felvidék városai és a Magas-Tátra, az Ahol még Ön sem járt – Albánia, illetve a Duna-Delta és az ismeretlen ország, Moldávia. Azok pedig, akik a máltai, vagy nizzai-monacói utunkat választják, azzal a meglepetéssel szembesülhetnek, hogy idén már ezeken a kirándulásokon az eddigi 3-4 csillagos hotelek helyett mostantól kizárólag négycsillagos társaik várják utasainkat.
Monaco madártávlatból
Új szezon, új úticélok
A katalógusunkban megtalálható több mint 60 ország, 96 program, és több, mint 140 időpont között beterveztünk Önöknek teljesen, vagy a szezonra vonatkozóan új úticélokat is. Így közép-amerikai utazásunk alkalmával jövőre ismét ellátogatunk Nicaraguába. Azonban nem csak a kontinenst átlépőknek szerettünk volna kedvezni, így úgy döntöttünk, hogy a korábbi élménybeszámolóm helyszínére, az Azori-szigetekre tavasszal is ellátogatunk a természetkedvelőkkel.
Azori-szigetek
A fenti mediterrán vidékekre gondolva sajnálja, hogy még egy téli hideget át kell vészelnie az utazásig? Ne tegye, hiszen az adventi időszakra is készültünk Önöknek mesés karácsonyi vásárokkal, valamint ünnepi ruhába öltöztetett gyönyörű fővárosokkal. A csipkés házak rengetegében például osztrák sógorainknál tehet egy sétát a legszebben feldíszített Steyr városában. A fázósabbaknak pedig javaslom, hogy mediterrán barátaink vidékeire, Barcelonába vagy Rómába látogassanak el, hogy megtapasztalhassák a dél-európaiak karácsonyi szokásait.
Használja ki kedvezményeinket!
Szeretném felhívni kedves utasaink figyelmét, hogy az előfoglalási kedvezményünk, amellyel akár 10.000 Ft-ot is megtakaríthat továbbra is felhasználható. Ehhez nem kell mást tenniük, mint egy kicsit előre tervezni és decemberi pihenéseiket október 15-ig, míg a február utániakat november 1-ig lefoglalni. Ezáltal az alapdíj 5 %-át takaríthatják meg és költhetik el inkább néhány szuvenírre, vagy forralt borra.
Továbbá büszkék vagyunk arra, hogy többi, mint 20.000 utazó választja évről évre újra a Proko Travel irodát, ezért törzsutasainknak is szeretnénk kedveskedni. Az elmúlt két évben legalább egyszer velünk utazók, ha a fent említett előfoglalási időszak alatt nyújtják be foglalásukat, akkor 7%, ezt követően pedig 5% kedvezményben részesülhetnek, amelyet összevonhatnak a 65 év felettieknek szóló ajánlatunkkal is. Remélem tetszett az ízelítő, amit olvashattak a katalógusunkról és hogy örömüket lelik majd az utazásukban és annak kiválasztásában is. A törzsutasaink számára a héten fognak megérkezni a katalógusaink, azonban, ha Önnek is megtetszett és szeretne belőle egyet, akkor vegye fel velünk telefonon, vagy e-mailen keresztül a kapcsolatot és hamarosan megküldjük az Ön példányát is.